20 százalékos kedvezménnyel várják az izraeli turistákat Görögországban

Görögország nem áll be a bojkottálók sorába: egy új kezdeményezéssel még több izraeli látogatót szeretnének az országba vonzani, hogy segítsenek a görög gazdaság fellendítésében.

Az Amerikai Egyesült Államok, Törökország, valamint Oroszország mellett Izrael állampolgárait is 20 százalékos kedvezménnyel várják idén Görögország számos üzletében – adta hírül a Times of Israel vasárnap. A döntést Dimitris Mardas, helyettes külügyminiszter a Hellén Kereskedelmi Szövetség képviselőivel együtt jelentette be.

A kezdeményezéshez a görög üzletek és vendéglátóegységek önkéntesen csatlakozhatnak, hogy még több – az érintett országokból érkező – turistát vonzzanak magukhoz. A különleges ajánlat igénybevételéhez az állampolgároknak útlevelüket kell majd felmutatniuk vásárlásaik során.

Görögország vezetőinek célja, hogy a turizmus ismét az ország egyik gazdasági motorjává váljon, hiszen a külföldi látogatók érkezése sokáig biztos bevételt biztosított a dél-európai állam számára a pénzügyi válságot megelőző időszakban.

A közelmúlt statisztikái alapján egyre több izraeli turista választja úti céljának Görögországot –köszönhetően a két állam között folyamatosan javuló diplomáciai kapcsolatoknak, valamint annak a veszélyeztetettségnek, ami egyre több pihenni vágyó izraeli állampolgárt tart távol a közeli Törökországtól.

forrás: zsido.com

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.