Megalázták az Eurovízió izraeli versenyzőjét Moszkvában

Az izraeli énekes - fotó: Vyacheslav Prokofyev

A májusi svédországi Eurovíziós dalfesztivál izraeli versenyzőjét feltartóztatták és megalázták a moszkvai repülőtéren homoszexualitása miatt, írja a Jerusalem Post. Az oroszok tagadják, hogy valóban incidens történt volna a szexuális orientációját nyíltan vállaló Hovi Star és a reptéri hatóságok közt.

Moszkvában durván bántak velem, talán mert meleg vagyok, talán mert így öltözöm, vagy mert sminkelem magam – nem tudom. Azt mondták, nem mehetek be, széttépték az útlevelem és nevettek rajtam.

Az énekes azt mondta, miután mégis sikerült eljutnia Moszkvába, el kellett mennie a követségre új útlevelet csináltatni.

 Dimitrij Melnikov, a turné moszkvai részének szervezője szerint ugyanakkor a reptéren nem történt semmi, csak egy kis késlekedés. “Úgy volt felöltözve, hogy megakadt rajta az emberek szeme. Talán azt értette félre, hogy páran megmosolyogták”, nyilatkozta az eset kapcsán.

Star (eredeti nevén Hovev Sekulets) azt mondta, szereti Oroszországot, ahol többször is járt már, de ez az epizód nagyon kellemetlen volt számára. “Elképesztő, hogy ilyesmi történt épp az Eurovízióval összefüggésben. A versenydalom, a Made of Stars pont arról szól, hogy mindannyian egyenlőnek születünk”, magyarázta a tévében.

forrás: Index

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.