Palesztin éhezők viadala

Izrael csütörtökön szabadon engedte az éhségsztrájkoló palesztin Muhammad al-Kíket, akit 2015 novemberében terrortevékenység gyanúja miatt vettek őrizetbe.
Al-Kíket az adminisztratív fogva tartás gyakorlata alapján vették fogságba, ám az újságíró mindvégig elutasította az ellene felhozott vádakat.
Az adminisztratív fogságban tartottak száma a tavalyi év végétől kezdve rég nem látott ütemű növekedésnek indult.
Al-Kík csütörtökön visszatérhetett szülőfalujába, a ciszjordániai Durába.

A Middle East Eye egy korábbi beszámolója alapján al-Kík az éhségsztrájk 89. napjára mintegy 40 kilogrammot veszített testsúlyából, konrollálhatatlan görcsöktől szenvedett, látás-, hallás- valamint beszédkészségét szinte teljesen elveszítette, és minden percben fennállt nála egy esetleges szívroham bekövetkeztének lehetősége is.

A BBC februári tudósítása szerint tiltakozásával azután hagyott fel, hogy 2016. február 26-án sikerült egyezséget kötnie az izraeli hatóságokkal. A megállapodás biztosította, hogy az állam nem fogja megújítani a fogva tartását, amennyiben újabb bizonyíték azt nem indokolja. Ugyanakkor a Guardian beszámolt arról is, hogy az egyezség előirányozta, hogy egészen május 21-ig abban az izraeli egészségügyi központban kell maradnia, ahová már előzőleg áthelyezték.

Az elválasztófal

A Middle East Eye jelentése alapján Al-Kík, aki csütörtöki szabadon bocsátása után visszatérhetett szülőfalujába, a ciszjordániai Durába, úgy nyilatkozott, hogy szabadulása olyan siker, amely gyarapítja a palesztin nép győzelmeinek sorát.

Az eljárásról, amely alapján al-Kíket megfosztották szabadságától, a Guardian a következőképp ír: Az úgy nevezett „adminisztratív fogság” gyakorlata lehetővé teszi az izraeli hatóságok számára, hogy a terrorgyanús személyeket hat hónapig őrizetben tartsák anélkül, hogy bármivel is megvádolnák őket, vagy bármiféle bizonyítékot hoznának fel ellenük. A B’Tselem adatai alapján az adminisztratív fogságban tartottak száma a tavalyi év végétől kezdve rég nem látott ütemű növekedésnek indult. A 2015. december végi adatok ugyanis már meghaladták az elmúlt hat év rekordját is.

Al-Kík ügye, amely csütörtökön végleg lezárult, rendkívül széleskörű nemzetközi visszhangot kapott, ráadásul ügye kapcsán az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (OHCHR) is felszólalt és bírálta Izraelt az adminisztratív fogva tartás gyakorlata miatt.

Al-Kík kitartása és ügyének pozitív végkifejlete valószínűleg ösztönzőleg hat majd egy másik adminisztratív fogságban lévő palesztin éhségsztrájkolóra, Sami al-Dzsanazare ügyére is. Az al-Jazeera tudósítása szerint al-Dzsanazare március eleje óta utasítja el, hogy ételt vegyen magához, és kedden bejelentette, hogy továbbra sem kíván felhagyni az éhségsztrájkkal.

Kitekintő

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.