Netanjahunak ilyen feleség mellé már ellenség sem kell

fotó: GPO

Bár Benjamin Netanjahunál csak egy ember töltötte be tovább a kormányfői posztot, sokan úgy érzik, valójában nem ő, hanem felesége irányít. A hisztis botrányok, pitiségükben is kellemetlen pénzügyi visszaélések vetnek árnyékot Sara Netanjahura és így a kormányfőre is, aki azonban egyelőre megingathatatlannak tűnik pozíciójában. (az Index írása)

Könnyű napja volt Benjamin Netanjahunak kedden. Az izraeli kormányfőnek csupán újra kellett fazoníroznia a kormánykoalíciót, megállapodásra jutnia az új szövetséges párt az Otthonunk Izrael vezetőjével, Avigdor Libermannal, akit kedden be is iktattak védelmi miniszterként. Megállapodtak az együttműködés alapvető elvében a palesztinokat illetően – két nép két állam – és kimondták a környező arab államokkal való tárgyalások szükségességét.

Egy nappal előtte pedig a kormányfő hivatala jelentette be, hogy megszületett a megállapodás Oroszország és Izrael között, amely alapján a Szovjetunióból kivándorolt és így állampolgárságuktól megfosztott izraeliek nyugdíjat kaphatnak Oroszországtól a Szovjetunióban ledolgozott évek után.

Semmiségek ezek egy politikusnak, akinek olyan felesége van, mint Sara Netanjahu.
Neki köszönhetően ugyanis olyan nagy a támadási felülete az izraeli kormányfőnek, hogy folyamatos edzésben van az ellenzék és a sajtó össztüzének elviselésében. Most épp úgy néz ki, hogy felesége akár bíróság elé is állhat a kormányfői rezidenciára fordítandó állami milliók öncélú felhasználása miatt.

Volt már balhé abból, hogy

  • a kormányfői rezidenciába rendelt egy ülőgarnitúrát, amit aztán kicserélt a család cézáreai otthonában lévő kopott díványokra,
  • magyarázkodni kellett az állami apanázsból vett italok visszaváltott üvegei után kapott pénzzsebretételéért – a négy év alatt felhalmozott 250 ezer forintnak megfelelő összeget Natanjahu végül befizette,
  • vagy azért, mert Netanjahu egyik hivatalos útjára 310 ezer dollárral drágábban kellettrepülőt bérelni, hogy a fedélzeten elférjen egy franciaágy. Két évvel a kanadai út után ugyanez ismétlődött meg Margaret Thatcher temetésére utazva.

És akkor még nem beszéltünk az üvegtörésekre, cipődobálásokra, apróságok miatti hisztis kirohanásokra panaszkodó egykori házi alkalmazottak történeteiről és az egykori testőrről, Meni Naftaliról, akinek a bíróság idén februárban170 ezer sékelt (12 millió forintot) ítélt meg a munkája 20 hónapja alatt Sarah Netanjahutól elszenvedett megaláztatásokért.

A bíróság szerint Sarah Netanjahu a személyzetet kihasználta, fenyegette, indokolatlanul letámadta. Naftali szerint éjjel azért rohant be ordítva a szobájába, mert zacskós tej helyett dobozos tej volt a rezidencián, egy másik alkalommal pedig Sara Netanjahu földhöz vágott egy vázát, mert a virágok már több mint egy napja voltak benne.

Meglepően sok ment el a házban más apróságokra is: 2009 és 2013 között havonta átlagosan 74 ezer sékel – majdnem hatmillió forint – ment el takarításra, ami a teljes időszakra csaknem 280 millió forintot jelent – írta a Washington Post.

Az első first lady

De ki az a Sara Netanjahu, akitől láthatóan mindent, de mindent elvisel férje, vállalva még a diplomáciai kellemetlenségeket is, például, hogy az orosz kormányfő lepapucsozza?

A történet még 1997-ből való, amikor a frissen megválasztott Benjamin Netanjahu kormányfőként először Moszkvába utazott. Az orosz miniszterelnök vacsorát adott, amiről az izraeli delegáció több mint fél órát késett. A kellemetlenségek azonban csak ezután jöttek. Legalábbis Jakov Kedmi, Netanjahu orosz-izraeli kapcsolatokért és az aliázásért felelős tanácsadója maga idézte fel könyvében, hogy a késés után még bizalmasan közölnie kellett Viktor Csernomirgyinnel az izraeli kormányfő kérését, hogy az orosz kormányfő a köszöntőbeszédében külön térjen ki Sara Netanjahura is, bármennyire nem volt ez része a protokollnak.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.