Vége a dinnye-kopogtatásnak, egy izraeli applikáció megmondja: édes-e?

Kapcsolat van a szín, a minták, az alsó körök mérete, valamint a dinnye belső tartalma között.

Forradalmi technikát fejlesztett ki három haifai diák. A dinnye-detektor a külső alapján megmondja a görögdinnyék ízét.

„Egy évvel ezelőtt édesanyám elküldött a boltba, hogy vegyek görögdinnyét, mielőtt a vendégeink megérkeznek hozzánk. Mikor hazaértem, anyukám felvágta a gyümölcsöt és nagyon bosszantó volt az eredmény. A dinnye belül üreges volt és nem túl édes. Akkor a mamám kiabálni kezdett velem, engem pedig nagyon elkeserített a dolog; ezért eldöntöttem, hogy tudományos megoldást keresek a problémára” – idézte fel a 23 éves Salah Abed Alehim felfedezésük történetét.

A tökéletes „dinnye-detektor” kidolgozásához Alehim két másik barátja, Adam Garah és Ayman Sarha’an segítségét kérte. A Galileából származó fiúk, a Haifai Műszaki Egyetem számítástechnológiai hallgatóiként, kihívásként tekintettek a feladatra. Beszámolójuk szerint először kapcsolatot kerestek a dinnyék külseje és a belső minősége között, de néhány agrármérnök elhibázottnak tartotta ezt a kiindulópontot.

izraelinfo Watermelone

„Aztán találkoztunk az Oxford és Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatóival, és arra jutottunk, hogy ugyanazok a tényezők hatnak a gyümölcs belsejére, amik a felszínére. Tehát kell lennie korrelációnak a külső tényezők – mint a szín, a minták, a dinnye alján lévő körök mérete –, valamint a belső tartalom között” – mondta Sarha’an, aki azt is elárulta, hogy találmányuk kidolgozása után barátaikkal több tucat gyümölcsön tesztelték az alkalmazás működését, ami tökéletesnek bizonyult. Az alkalmazás 1-5 között osztályozza a dinnyéket azok kiválósága alapján – írja a Ynetnews.

„Azt hiszem, ez az első alkalom, amikor korrelációt azonosítottak a forma, a szín és az ízek között. Úgy gondolom, hogy ez más gyümölcsök esetében is sikerre vezethet” – mondta Itai Davran, a fiúk kutatásának helyet biztosító laboratórium menedzsere.

zsido.com

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.