Elhunyt André Hajdu, Izrael neves zeneszerzője

André Hajdu zongorázik

Elhunyt hétfőn André Hajdu Izrael-díjjal kitüntetett, magyar származású zeneszerző, zenetudós és zenepedagógus, Kodály Zoltán egykori tanítványa – értesült az izraeli média.

A huszadik század egyik utolsó európai humanistája távozott közülünk. Egy olyan ember, aki nem beszélt a demokráciáról és az egyenlőségről, a másik ember tiszteletéről, hanem nap mint nap minden alkotásával és minden tettével megvalósította azt, amikor négykezest játszott a zongorázni tanuló gyerekekkel, amikor első önálló népzenei kutatása tárgyául a cigányzenét választotta, de akár akkor is, amikor a mindennapok során közvetlenül szót értett bárkivel, mély empátiájával és emberségével mindenkit meghallgatott és megértett. És közben mindig a létező legmagasabbra tette a mércét elsősorban magával szemben, mindenben csakis a legmagasabb minőséget képviselte.

Zeneműveinek bírálói azzal szokták vádolni, hogy nincs saját stílusa, noha elismerik alkotásai eredeti és rendkívüli voltát. Valóban, hiányzott belőle az a fajta „ego”, ami a kiválásra, önmaga megkülönböztetésére tör, mert nem volt rá szüksége: így is ő volt a legjobb. Izrael zenei életében maradandót alkotott, hiányát sokáig fogjuk érezni.

Izrael egyik legnevesebb zeneszerzője Budapesten született 1932. március 5-én és gyermekfejjel a budapesti gettóban élte át a vészkorszakot.

A világháború után visszatért az iskolapadba, majd a Zeneakadémián folytatta felsőfokú tanulmányait Kurtág György és Ligeti György társaságában Szervánszky Endre, Szabó Ferenc és Kodály Zoltán tanítványaként.

Kodály javaslatára és útmutatásával évekig gyűjtötte és tanulmányozta a cigány népzenét, majd 1955-ben a varsói Világifjúsági Találkozón Cigány kantáta című művével első helyezést ért el.

Egy évvel később, a forradalom után elhagyta Magyarországot és a francia fővárosban telepedett le, ahol a párizsi konzervatóriumban tanult tovább. A hatvanas évek elejétől a vallásos zsidó életmódot választotta, majd 1966-ban Izraelbe költözött, Jeruzsálemben telepedett le.

A klezmer és a zsidó haszid zenét is tanulmányozta, pedagógusként pedig zongorát és zeneszerzést tanított.
1967-től a tel-avivi zeneakadémián oktatott, majd 1970-től a Bar Ilán Egyetemen, ahol a zenetudományi tanszék vezetője lett, majd  megalapította a zeneszerzés tanszéket is. Egykori tanítványai ma vezető szerepet játszanak Izrael zenei életében.

Egyetemi oktatói feladatai mellett a különlegesen tehetséges gyerekek jeruzsálemi középiskolájában is tanított, velük közösen zenekart is alapított, amely a Jeruzsálem Fesztiválokon hatalmas sikert aratott.

Munkásságáért 1997-ben elnyerte Izrael legrangosabb kitüntetését, az Izrael-díjat. Hajdunak hat fia született, akiknek apjukkal való különleges kapcsolatáról dokumentumfilm is készült három évvel ezelőtt.

MTI / Izraelinfo

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.