Beteg gyerekek javára árverezi el olimpiai azonosítóját a bronzérmes izraeli dzsúdós

Jarden Dzserbi

Az eBay-en árulja dedikált olimpiai azonosítóját Jarden Dzserbi izraeli dzsúdós, aki bronzérmet szerzett Rióban. Az árverésből befolyt összeget aztán rákos gyerekek gyógyítására ajánlja fel.

Jarden Dzserbi izraeli dzsúdós három évvel ezelőtt, szintén Rióban világbajnok lett, ekkor döntött úgy, hogy valamit visszaad azért a támogatásért, amelyet az izraeli emberektől kapott. Az az ötlete támadt, hogy nyilvános árverésre bocsátja az azonosítóját, amelyet a hátán viselt a küzdelmek alatt. A bekeretezett, dedikált azonosító végül 15 ezer sékel (kb. egymillió forint) értékben kelt el, az összeget Dzserbi a tel-avivi Ichilov kórház rákos gyerekekkel foglalkozó osztályának adományozta.

Az izraeli dzsúdós, aki az olimpián bronzérmet szerzett, most is úgy döntött, hogy jótékonysággal hálálja meg a támogatást, így, pont mint három évvel ezelőtt, az eBay-en kezdte el árulni a dedikált azonosítóját. Az árverés jelenleg – három nappal a vége előtt – 13 900 dollárnál (kb. 3,8 millió forint) tart, az összeget pedig megint az Ichilovban kezelt rákos gyerekek kapják meg. Amennyiben a vásárló Izraelből kerül ki, akkor Dzserbi személyesen fogja átadni neki az olimpiai azonosítót.
Az árverésre bocsátott olimpiai azonosító
Az árverésre bocsátott olimpiai azonosító

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.