Ismét jár a vonat Jezréel völgyében

Valamikor Damaszkuszig pöfékelt, majd 1951-ben leállították a megcsonkult vasútvonalat. Ezután 65 év kellett újraindításához, de hétfőn ismét elindulhatott első próbaútjára a megújult síneken az első új vonat Haifa és Bét Seán között Emek Jezréelben, Jezréel völgyében, Izrael legtermékenyebb mezőgazdasági vidékén.

A hétfői próbaúton az érintett városok és települések vezetői együtt utaztak Jiszrael Kac közlekedési miniszterrel és a környék 35 idős lakójával, akik még emlékeznek a régi vonatra a brit mandátum idejéből, amely a zsidó kibucok és mosávok lakóit a nagyvilághoz, Haifához kötötte.

A szépreményű tervek már Jordánia bekapcsolásáról is szólnak, az izraeli vezetés a továbbiakban a Jordán folyóig vezetné a vonalat. Onnan, átkelve a Sejk Husszein-hídon, a vonat rákapcsolódhat Jordánia vasúthálózatára, és lehetőséget teremt a jordán áruk haifai kikötőbe szállítására, illetve onnan a termékek Ammánba juttatására.

De ez még a távoli jövő zenéje, egyelőre csak az bizonyos, hogy szukkot előestéjén, október 16-án megkezdődnek – egyelőre díjmentesen – a próbajáratok. A fizetős, menetrendszerű utazás csak három héttel ezután indul.

Az új vonat pályája 60 km, három alagutat, 26 hidat és gyalogoshidakat is építettek hozzá mintegy négymilliárd sékelért, hogy képes lehessen akár 160 km/óra sebességgel is száguldani. Egyelőre négy állomása lesz: Afula, Migdál Haemek, Kfár Baruch és Kfár Josua. Ehhez később hozzájön Neser, Elroi és Tel Joszéf. 

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.