Joseph Rauch kiállítása: IronArt

“Miután felhagytam a formatervezői munkával, visszatértem egy régi szerelmemhez, a tárgyak készítéséhez. Leginkább a kezemmel szerettem alkotni, kifejezetten ízléses tárgyakat vasból. Ekkor született meg az IronArt.”

Joseph Rauch (Rauch József Andor) Budapesten született 1930 decemberében, és 1949-ig a Kazár utca 10-es szám alatt lakott (ma Székely Mihály utca).

“Az első gyermekkori emlékeim nagyapámhoz és édesapámhoz fűződnek, amint mesterségüket űzik. Nagyapám ács volt, a boltja pedig pont a lakásunkkal szemben volt. Élveztem nézni, ahogy bútorokat készít, ahogy egyszerű falécekből hasznosítható tárgyakat alkot. Édesapám bádogos volt. Lapos bádoglemezekből az eszközeinek és a szakértelmének segítségével lábasokat, serpenyőket és szamovárokat készített. Így a korai gyermekkorom nagy része azzal telt, hogy két mesterembert néztem, amint hétköznapi használati tárgyakat gyártanak a semmiből; és néha segítettem is nekik.

Amikor kamaszként beiratkoztam az ORT-re (zsidó szakképzési szervezet), rögtön otthon éreztem magam. Az ORT-n módszereket tanultam arra, hogyan használjam a kezemet, és végül hogyan készítsem el a saját tárgyaimat. A II. világháború után alijáztam Izraelbe, ahol nem maradt észrevétlenül a szakértelmem. Besoroztak az izraeli hadseregbe, ahol 7 évig repülőgép-karbantartással foglalkoztam, először katonaként, majd tisztként dolgoztam az Izraeli Légierő repülőgép-karbantartási iskolájában.

vasnoA technikai és alkotó vénámnak a továbbiakban is jó hasznát vettem, mivel gépészetet tanultam. Viszont, amikor úgy döntöttem, hogy építészetet is tanulok, az alkotás esztétikusabb oldalával is jobban szembesültem. 1970-től ipari formatervezéssel foglalkoztam. Ez a szakma mindent vegyít, amit szeretek, gépészetet, technológiát, szaktudást és esztétikai érzeket, melyek segítségével lehet hasznos hétköznapi tárgyakat készíteni. A szirakúzai egyetemen szakmatervezőként végeztem; ezzel lezárult az életem nagyapámhoz és édesapámhoz kapcsolódó fejezete, és egy új fejezet nyílt előttem: a fiatalabb generációk mentora lettem. Miután lediplomáztam, visszatértem Izraelbe és segítettem a Holoni Technológiai Intézetnek ipari formatervezés szakot nyitni. Öt évig vezettem az iskolát, majd megnyitottam a saját formatervező cégemet, és harminc évig csináltam, amihez a legjobban értek: különféle projekteket szerveztem az izraeli és külföldi iparoknak egyaránt.

Miután felhagytam a formatervezői munkával, visszatértem egy régi szerelmemhez, a tárgyak készítéséhez. Leginkább a kezemmel szerettem alkotni, kifejezetten ízléses tárgyakat vasból. Ekkor született meg az IronArt. Még ma is készítek vas műveket, melyeket Izraelben és külföldön egyaránt rendezek kiállításokat.”

Izraeli Kulturális Intézet

Látogasson el a következő weboldalra:  www.jrauch.com

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.