Gránátalmalé a vesebetegségek ellen

Mindenre jó – gránátalma

A gránátalmalé erősen antioxidáns hatású, és emiatt szinte minden betegség kezelésére ajánlják, a ráktól a szívbajokig.

Izraeli kutatók kutatási eredményei szerint ez a gyümölcslé jelentősen javítja a művesekezelésre szoruló betegek állapotát is. Az izraeli Nyugat-Galileai Kórház szakemberei Baty Kristal vezetésével százegy vesebeteget vizsgáltak.

Két csoportra osztották őket: az egyikkel félpohárnyit itattak a gránátalma levéből, amikor a világszerte szokásos módon hetenként háromszor megjelentek a művesekezelésen. A másik csoport hasonló színű, de gránátalmát nem tartalmazó folyadékot fogyasztott.

Egy év elteltével megállapították, hogy a gránátalmalé fogyasztása kedvezően befolyásolta a laboratóriumi leleteket, ráadásul ezek a betegek ritkábban szorultak kórházi felvételre, ritkábban kaptak fertőzést, ami az ilyen betegek számára a legnagyobb veszély.

“Azt találtuk, hogy a fertőzés miatti kórházba kerülések száma minimum negyven százalékkal csökkent. A gránátalmalé a különféle termékek körében a legmagasabb mértékben tartalmaz polifenolokat. Sokkal nagyobb mennyiségben, mint például a vörösbor” – mondta el az izraeli kutató.

Az antioxidánsok a sejteket érő oxidatív stressz ellen lépnek fel azáltal, hogy megelőzik a töltéssel bíró, a sejteket károsító szabadgyökök elszaporodását. Utóbbiak szabályszerűen “bombázzák” a hemodialízis kezelés alatt álló vesebetegeket, amikor a dialízisgép segítségével vérüket egy mesterséges szűrőrendszeren átáramoltatják, majd visszajuttatják a beteg keringésébe.

Ezért többlet antioxidáns védelem nélkül a vesebetegek rendkívül hajlamosak a gyulladásokra és más betegségekre. Étrendjük gránátalmalével való kiegészítése lehetővé teszi a káros szabadgyökök rendszeres kisöprését szervezetükből természetes módon.

mixonline

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.