Melegebb éghajlatról jelentjük III.

Fotó: Yoram Shpirer

Darumadár… mennyi bús nóta szól erről a vidám, cserfes népségről! Megérkeztek a Hulára, fegyelmezett V alakzatokban, de főleg zajos, töredezett pálcikákban, itt pletykálnak már fölöttünk.

“A nap már lebukott tengerbe vezető útján Naftali hegyeinek sora mögé, mi pedig megkaptuk a jelet, hogy ideje visszatérni a tóra, az éjjeli pihenőre gyülekezni. Siettetem páromat és fiatal fiunkat, akik az utolsó fénysugarakat kihasználva még a földeken maradt magok után keresgélnek, majd felszállunk és csatlakozunk a csapathoz. Fentről egy fotóst veszek észre, aki magányosan maradt a terepen, és azon morfondírozok, vajon mit csinálhat ott. Ebben az időben általában már mind elmennek, és nyugtunk van pár órára.

A Hold felkel keletről, és lassan-lassan feltűnik teljes pompájában. Amikor közeledünk, látom, hogy a fotós a földön fekszik és hatalmas objektívet fordít felénk, úgy tűnik, még nálam is nagyobbat… és pontosan akkor, amikor az objektív meg a Hold között vagyok, hallatszik a fényképezőgép kattanása. Úgy tűnik, sikerült neki.

Holnap napfelkelte előtt más fotósok is érkeznek majd. Mindannyian úgy gondolják, hogy ez a hely különleges, csöndes – és ez furcsa, mert a hangok, amiket hallatunk, fülsiketítőek. Szeretik látni, ahogy szárnyat bontunk és felszállunk. Ők ezt mozdulatnak hívják. Igazándiból nem értem, miért vannak annyira oda. Ez annyira egyszerű, azt csináljuk, ami a természetünk. Talán, ha ők azt csinálnák, ami az ő természetük, nekik is sikerülne a repülés?” Etty Shpirer

Yoram Shpirer, a meglesett fotós objektívje ezeket a képeket őrizte meg:

A Hula völgyének a darvak vonulását kísérő projektjében minden érintett szervezet részt vesz, a téma egyszerre érinti a természetvédelmet, a mezőgazdaságot és a turisztikát. A projekt célja, hogy megakadályozza a mezőgazdasági károkat, és csökkentse az Izraelben áttelelő darvak létszámát, ezzel együtt megőrizze a természeti értékeket, a madarakban való kártétel nélkül. A táplálékforrások precíz egyensúlyának fenntartásával és ütemezésével lehetővé teszik számukra a pihenőt és energiakészleteik feltöltését, de megakadályozzák hosszú távú tartózkodásukat:

  • Szeptember végétől november közepéig lehetővé teszik a madarak tartózkodását azokon a földeken, ahol már befejeződött a nyári termelés.
  • November közepétől decemberig a völgy minden területén megakadályozzák, hogy a madarak élelmet találjanak.
  • A téli hónapokban etetőállomás nyílik, ahol szükség szerinti mennyiségű táplálékot szórnak szét, a bevetett földek védelmével párhuzamosan. Eltávolítják azokat a madárfajokat, melyek nem tartoznak az etető célközönségébe, és csak a lehető legszükségesebb, minimális mennyiségű táplálékot szórják ki.

A projekt költsége (a földek őrzése és az etetőállomás) körülbelül 3 millió sékel. Mindezzel párhuzamosan kutatás zajlik a projekt helyes gazdasági vezetésének elősegítésére.

Forrás:
Agamon Hula természetvédelmi park
Yoram Shpirer Facebook

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.