Kezdőlap Magazin Ilyen élmény 14 évesen tök egyedül külföldre költözni

Ilyen élmény 14 évesen tök egyedül külföldre költözni

Bevillan nekem egy kép: 14 éves vagyok, fogom a bőröndömet, és egyedül – család és barátok nélkül – felszállok egy Izraelbe tartó gépre, hogy ott kezdjek új életet. Hogy egy olyan országban tanuljak tovább, ahol soha nem jártam korábban, és a nyelvet sem beszélem. Hát mi ez, ha nem a vakrepülés definíciója?

Persze nem ugyanolyan 14 évesen külföldre költözni kalandvágyból, mint felnőtt fejjel gazdasági vagy politikai okok miatt hagyni el az otthonunkat, de mégis azt gondolom, hogy az alapvető dolgokban nagyon hasonlít a kettő. Úgyhogy aki már megtette, magára ismerhet az én történetemben, aki pedig még csak fontolgatja, annak útmutatás lehet. Bevallom, utólag visszanézve sokat adtam volna egy „emigrációs kézikönyvért” akkoriban.

Forrás: Győri Zsófia
Forrás: Győri Zsófia

Nem, külföldön sincs kolbászból a kerítés

Némileg ironikusan hangzik, de Izrael sem maga a Kánaán. Természetesen én is hatalmas csillogó szemekkel és nagyravágyó tervekkel érkeztem meg az ígéret földjére, de nagyon hamar arcon csapott a valóság: pont ugyanolyan nehéz ott is élni, mint bárhol máshol a világon. Sőt, annak ellenére, hogy sokkal befogadóbb, mint bármelyik másik ország, hiszen szinte mindenki bevándorló, attól az ember nem illeszkedik be egyik pillanatról a másikra. Sőt, ahogy a történetem végén az én esetem is bizonyította, talán soha.

Mindegy, hogy az ember dolgozni vagy iskolába megy, nagyon hamar beáll a napi rutin, és a választott ország csak egy lakhely lesz.

Mondjuk ezen a ponton mindenképp meg kell jegyeznem, hogy az izraeli oktatási rendszerért örökké hálás leszek, hiszen amerikai módra épül fel, nem stresszelik a diákokat, hanem mindenben segítenek nekik. Az órarend ötven százalékban választható, és így mindenki a képességeihez mérten tanulhat.

Forrás: Győri Zsófia
Forrás: Győri Zsófia
Támogasd az Izraelinfót!
Támogasd az Izraelinfót!

Ám ezenfelül az élet éppolyan kemény, mint bárhol. A bürokráciával itt is meg kell küzdeni, még akkor is, ha az ember csak egy bankszámlát akar nyitni (mondjuk életében először, 14 évesen), nyelvtudás nélkül. És lehet, papíron az életszínvonal magasabb, ennek megteremtéséhez természetesen itt sem vágják hozzá az emberhez a pénzt. Mondom ezt úgy, hogy még ebben is szerencsésebb az, aki Izraelbe költözik, hiszen az ország rengeteg pénzt fordít arra, hogy integrálja az új bevándorlókat.

Egyetlen barát is elég, mert az a kapcsolat egy életre szól

Mielőtt kiköltöztem, egyáltalán nem tartottam attól, hogy nem lesznek barátaim. Angolul a koromhoz képest jól beszélőként, ráadásul némileg extrovertált személyiségként fel sem merült bennem, hogy nem fog mind a 10 ujjamra jutni egy barát.

Nagy meglepetés volt, mikor beköltözve a koliba szembesültem azzal, hogy a nagyrészt orosz, francia és német osztálytársaim – akikkel a tanórákon nagyon jól elhülyéskedtünk – szabadidejükben nem kívánják azzal fárasztani magukat, hogy velem angolul beszélgessenek, ha tudnak egymással a saját nyelvükön dumálni. Mondanom se kell, magyarok alig voltak, egyszerre összesen talán hárman voltunk általában, és jó magyar módra inkább kerültük egymást.

Forrás: Győri Zsófia
Forrás: Győri Zsófia
Forrás: Győri Zsófia
Forrás: Győri Zsófia

Számomra akkor változott meg minden, mikor fél év elteltével jött a csoportunkba egy amerikai lány. Addigra már folyékonyan beszéltem angolul, így végre volt valaki, akivel közös nyelvet beszéltünk. Szerencsére egy szobába költöztettek minket, és kaptunk magunk mellé egy orosz lányt is, attól a pillanattól kezdve tényleg elválaszthatatlanok voltunk, ez pedig nagyban megkönnyítette az életet. És annak ellenére, hogy végül mindhárman hazaköltöztünk, az a kapcsolat, ami köztünk volt, örökre szól. Az amerikai lánnyal még találkoztam is, mikor hajmodellként New Yorkban jártam.

Magyarként európainak lenni

Aki Nyugatra költözik kelet-európaiként, főleg azt élheti át, mennyire kulturálatlannak, szegénynek, „európaiatlannak” tartják. Ez velem éppen fordítva volt, magyarként a Közel-Keletre érkezni hatalmas kultúrsokk. A kultúrát főleg az oda betelepült oroszok és a rengeteg arab vagy arab származású zsidó alakítja, annak ellenére, hogy az ország megalapításában sok európai is részt vett.

Ám ez a finomkodó, lábujjhegyező európai stílus nem tudta felvenni a harcot a nyomulós, hangos, erőszakos mediterrán mentalitással, így magyarként sokszor éppen a túl „európaiasságom” miatt éreztem magam kívülállónak.

Nyilván az évek során azért rám is ragadt valamennyi az „izraeli stílusból”, például nem okoz nekem problémát, hogy érvényesítsem az akaratom, ritkán érzem azt, hogy valamit ne tudnék megszerezni, megcsinálni vagy elintézni, ám a legviccesebb, hogy nagyon jól megtanultam hangosan beszélni. Bár 10 éve jöttem haza, a mai napig kerülök itthon olyan helyzetbe, hogy a barátaim rám szólnak: beszéljek halkabban, mert üvöltök.

gyori-zsofia-emigralni-nem-konnyu-ilyen-elmeny-14-evesen-tok-egyedul-kulfoldre-koltozni2
Forrás: Győri Zsófia

„De miért jöttél haza? Mikor mész vissza?”

Óóóóó, a két kérdés, amit mindenki unásig ismer, aki egyszer már emigrált, majd hazajött. Az én esetemben a hazajövés oka rendkívül prózai. Izraelben érettségi után nem egyetemre mennek az emberek, hanem katonának. Én is így terveztem, ám egy adminisztrációs csavar miatt 17 évesen érettségiztem, ebben a korban pedig még nem lehet csatlakozni a katonasághoz.

Ezért hazajöttem, hogy kivárjam a besorozásom időpontját, de közben itthon nagyon jól alakult az életem, rengeteg barát vett körül, elkezdődött a bulizások időszaka, és felvettek egyetemre, ezért úgy döntöttem, maradok. És ha most megkérdezik, hogy mikor megyek vissza, azt szoktam mondani: élni soha, maximum látogatóba.

Persze ennél ez is árnyaltabb, három évet éltem ott, ha nem is nőtt annyira a szívemhez, mint Magyarország, akkor is jó tudni, hogy van egy másik hazám a világon, amit jól ismerek, és ha úgy adódik, akkor oda bármikor mehetek. (Ha rendezem a katonaszökevény-státuszomat…)

Úgyhogy ha van két dolog, amit ebben a sztoriban nem bántam meg, az az, hogy kimentem, és hogy hazajöttem.

Győri Zsófia – vous.hu