Oren Hazan strici?

Oren Hazan. Fotó: wikipédia

Kimondta a bíróság: Oren Hazan, a Likud képviselője kemény drogozott és lányokat futtatott.

A bírák azért hoztak döntést ebben a kérdésben, mert Hazan rágalmazásért beperelte Amit Szegált, a kettes tévé újságíróját, mert Szegál egy tavalyi tényfeltáró riportban azt állította róla, hogy amikor Burgaszban, Bulgáriában egy kaszinót vezetett, akkor prostituáltakat hajtott fel az intézmény illusztris vendégei számára, valamint kemény drogokat használt, sőt árult.

A törvényszék azonban a bemutatott bizonyítékok és a meghallgatott tanúvallomások alapján bizonyítottnak látta a vádak túlnyomó részét, és elutasította a Likud ifjú képviselőjének egymillió sékeles keresetét. A riportban elhangzó drogkereskedelmet, a vádak csekély részét viszont nem tudták megerősíteni, és ezért a kettes tévécsatornának negyvenezer sékeles kártérítést kell fizetnie Hazannak.

Hazan neve tisztaságának megsértése miatt perelt, de az ellenindítvány szerint eleve nem volt tiszta a neve, hiszen több lány már korábban szexuális zaklatással vádolta, amit szerintük régebben, egy tel-avivi bár vezetőjeként követett el. Ezen túl a Likud fenegyerekét felfüggesztették a Kneszet szóvivőjének állásából, vádat akartak emelni ellene egy arieli tisztviselő tettleges bántalmazásáért, és különböző pénzügyi bonyodalmai is napvilágra kerültek.

A bíróságon kiderült, hogy Burgaszban többször kocsit küldött kaszinóbeli kliensei számára a Vörös Rózsa sztriptízbár lányaiért, majd az örömlányok szolgáltatásaiért pénzt küldött Szonjának, a sztriptízbár madámjának, a köztük fennálló pénzügyi megállapodás alapján. A bíróság megállapította, hogy tevékenysége alapján alkalmazható rá a „strici” kifejezés.

A 34 éves Oren Hazan a jelenlegi kneszet, s talán az izraeli törvényhozás eddigi legbotrányosabb képviselője. Jehiel Hazan volt Likud-képviselő fia, aki a Likud listájának harmincadik helyén szerepelt a választások előtt, amikor a közvéleménykutatási adatok alapján senki sem gondolta, hogy esélye lesz bekerülni a honatyák közé. De a Likud a tavalyi parlamenti választásokon harminc mandátumot szerzett, és így Hazan is beülhetett a Kneszet padsoraiba.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.