Több mint 500 év után felnyitották Jézus sírját

A Szent Sír-templom - fotó: Israeltourism / Flickr

Igen, arról a sírhelyről van szó, ahol harmadnapon az asszonyok nem találták Jézus holttestét. Most egy négymillió dolláros projekt keretein belül több mint ötszáz év után a kutatók leemelték róla a márványlapot.

A keresztény hagyomány úgy tartja, a keresztre feszítés után Jézust egy mészkőbarlangban helyezték nyugalomra, ahol az akkori szokásoknak megfelelően egy falba vájt, polcszerű nyughelyre fektették.

A National Geographic részletes beszámolója szerint ötszáz év után először nyitották fel az athéni Nemzeti Műszaki Egyetem kutatói azt a márványsírt, amibe a szent hagyomány szerint a keresztre feszítés után Jézust temették. A jeruzsálemi Szent Sír-templomban található nyughelyet utoljára 1555-ben vizsgálták, bár egyes források szerint a szent sír még régebb óta érintetlen.

Tapasztalt szakemberekről van szó: korábban ez a görög régészcsapat restaurálta Athénban az Akropoliszt, illetve az isztambuli Hagia Sophia székesegyházat. 2015-ben a jeruzsálemi görögkeleti pátriárka és két másik helyi vallási közösség hívta meg az athéni szakembereket, hogy tanulmányozzák a szent sírt. A feltárási munkálatok várhatóan 2017 tavaszáig tartanak majd. A négymillió dolláros restaurációs projektet javarészt II. Abdullah jordán király finanszírozza.

Fredrik Hiebert, a feltárás egyik régész munkatársa azt nyilatkozta a National Geographicnak, hogy a márvány fedőlap levétele után meglepőnek találták, hogy milyen jelentős mennyiségű töltőanyag van alatta. Valószínűleg nem holnap lesz, amikor eljutnak Jézus tényleges sírjáig: még számtalan vizsgálat vár rájuk. A legfőbb cél természetesen az, hogy megvizsgálhassák az eredeti jézusi nyughelyet, ugyanakkor az elemzések talán azt is segítenek jobban megérteni, hogy a jeruzsálemi Szent Sír-templomban található sírhely miként válhatott kultuszhellyé azt követően, hogy Nagy Konstantin császár édesanyja 326-ban megtalálta.

A restaurálásra azért is nagy szükség volt már, miert a szent sírt őrző épület állapota évtizedek óta aggodalomra ad okot, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy 1927-ben egy földrengés némiképp tönkretette, ezért kapott 20 évvel később nem túl szép külső tartókat.

hvg.hu

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.