Aki pornót szeretne nézni, annak majd szólnia kell

A miniszteri törvényelőkészítő bizottság vasárnap elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely a jövőben alapból letiltatna minden szexuális tartalmat az interneten, hogy még véletlenül se kerüljön semmi olyan a kiskorúak elé, ami nem nekik való.

A javaslat szerint a szolgáltatóknak kell majd blokkolniuk a pornóoldalakat.

Az elmúlt évtizedben már sok próbálkozás volt a pornó visszaszorítására a törvényhozás részéről, ám ezek a kísérletek rendre megbuktak, mert sokan attól tartanak, hogy az egészségügyi vagy szexuális felvilágosító – például nemi betegségekről vagy a mellrákról szóló – oldalak is pornószűrés áldozatává válnak, és elérhetetlenné teszik őket, mint például ahogy a Facebook automatái rendszeresen kiszúrják az ilyen felvilágosító jellegű tartalmakat, mert pornográfiának nézik őket. Mások azt kifogásolják, hogy személyiségi jogokat sért, ha külön kell jelentkeznünk a szolgáltatónál, hogy pornót szeretnénk nézni.

Az internetszolgáltatók most is kötelesek ingyenes pornószűrési lehetőséget biztosítani, és felhívni a felhasználók figyelmét erre a lehetőségre, de ez a javaslatot támogató képviselők szerint ismeretlen maradt a lakosság előtt, ezért kell a további szigorítás. Ha a kneszet elfogadja a törvényjavaslatot, alapesetben bekapcsoltatnák a szűrőt, az internetezőknek pedig írásban, telefonon vagy a szolgáltató weboldalán keresztül kellene kérniük, hogy tegyék elérhetővé számukra a pornóoldalakat is.

A törvényjavaslatot benyújtó képviselőnő szerint „ez nem Irán”, mindenkinek joga van olyan tartalmakat nézni, amilyeneket szeretne, ugyanakkor hozzátette, hogy „képviselőként útjelző táblákat kell állítanunk, amelyek megmutatják, hogy szerintünk hogyan kellene a társadalomnak viselkednie”.

A kommunikációs miniszter hatáskörébe tartozna annak meghatározása, hogy milyen tartalmakat kell kiszűrniük a szolgáltatóknak.

Forrás: Times of Israel

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.