A következő szülinapomra világbékét kérek. Még egy csomó ideje van az illetékeseknek dolgozni rajta, de azért kérem, húzzanak bele.
Északon voltunk a hétvégén. Nagyon északon. Ez az ország kelet-nyugati irányban igen keskeny, viszont ennél sokkal hosszabb észak-déli irányban.
Politikai jellegű megjegyzés: Az ország legkeskenyebb dereka alig 15 km széles, Netanyától a Nyugati partig mérve. Katonai szempontból öngyilkosság lenne feladni a Nyugati partot, hiszen a 15 km nagyjából a semmivel egyenlő bármilyen hadműveletben, bár be kell vallanom, a katonai tudományokhoz egyáltalán nem értek. De akkor is úgy gondolom, hogy helyes az a felvetés, hogy Izrael sosem fogja feladni a Nyugati part feletti ellenőrzést, pont a fentiek miatt. Politikai jellegű megjegyzés vége.
Rosh ha Nikra az egyik legészakibb pontja az országnak, és a tengerparton van. Fantasztikusan néz ki, a víz színe, a sziklás part, a víz által a sziklába vájt barlangok, folyosók olyan szépek, hogy olyan nincs is. Be lehet menni a nagy szikla alá, és meg lehet nézni, hogyan megy be a víz a különböző helyekre. Amikor már nagyon öreg leszek, vigyetek ki oda, ültessetek egy székbe, hadd nézzem egész nap a vizet és a sziklákat! Néha a víz le is fröcsköli az embert. Egyesek el is esnek a csúszós felületeken, hiába van kiírva, hogy vigyázz, csúszós. A sziklához egy sílift-szerű izé (sosem síeltem) visz le, ami elsőre félelmetesnek tűnhet a tériszonyosok számára, de végül a kis fülke sokkal barátságosabb, mint a sorban mögöttem álló, a fülembe ordibáló és félpercenként nekem zuttyanó hatalmas néni a kislányával meg a barátnőjével és annak kislányával. Eladdal megegyeztünk, hogy a mi gyerekeink sokkal szebbek lesznek.
A szikla tetején pedig egy nagyon barátságtalan kerítés mögött már Libanon van. Egy sávot az ENSZ ellenőriz, ide egyik ország hadserege sem teheti be a lánctalpát. Bár az innenső oldalon láttunk két hatalmas hummert, ahogy a turistáskodó civilek parkoló autói között próbáltak lavírozni. Még a katonai szervízút is meg volt nyitva parkolási célra. Mindent a civilek zökkenőmentes életéért.
Jártunk a sziklába vájt régi vasútvonal alagútjában is. Annak idején, amikor a britek meg a franciák voltak a Közel-Kelet urai, kitalálták, hogy legyen egy vasútvonal, ami közvetlen összeköttetést teremt Észak-Afrika és Európa között. Nagyjából a két világháború közötti időszakról beszélünk, és persze a második világháborúról. A negyvenes évek elején egyetlen év alatt elvégezték a szükséges munkákat. A vasútvonal Egyiptomból az akkor Palesztinának nevezett területen, a frissen létrehozott Libanonon és Szírián keresztül vezetett volna Törökországba, és onnan Európába. Most nem emlékszem pontosan, hogy pontosan mely szakaszokon és mennyi ideig működött valójában.
Az Izraelből Libanonba vezető alagút (három volt belőle) eredetileg a civilek számára is használható lett volna, ha nem lett volna háború, és a Hagana fel nem robbantotta volna abból a célból, hogy ő maga életben maradjon.
Épült tehát egy hihetetlenül hosszú vasútvonal olyan időkben, amikor még senki nem tudta, mi lesz a Közel-Kelet sorsa (most tudja valaki? szóljon légyszi!). Építettek, mert azt hitték, hogy fogják tudni működtetni, de nem jött össze. Azokban az időkben, a negyvenes években minden változott, alakult, képlékeny volt, egy-egy döntés, akár apró lépés a világ sorsára óriási hatással volt. Ahogyan van ma is. Kár, hogy nem alakult úgy, hogy végül 2016-ban fel tudjak szállni a gyorsvasútra Budapesten, és le tudjak szállni Tel Avivban néhány óra múlva.
Szóval azt kérem a Tisztelt Illetékesektől, hogy számomra a fent leírt utazás lehetőségét haladéktalanul biztosítani szíveskedjenek. Látták a Macskafogót? Angolul Cat City, nagy magyar klasszikus, melegen ajánlom. Lehetne, hogy egyszer mindenki, aki háborút csinál, virágot szedegető kiscicává változzon, én meg felülhessek arra a vonatra, és anélkül keljek át a Közel-Keleten, vagy a világ bármely más táján, hogy háborúba botoljak? Köszönöm.
