Gyújtogatás okozhatta a bozóttüzek egy részét Izraelben a hatóságok szerint

Az izraeli hatóságok szerint gyújtogatás okozhatta a harmadik napja tartó bozóttüzek egy részét, amelyek miatt eddig mintegy nyolcvanezer embernek kellett elhagynia otthonát.

Az izraeli kormány több tagja Haifára utazott, ahol csütörtökön a tűzvész a legtöbb kárt okozta, és a város belső negyedeiben is kigyulladtak teljes épületek. Több lakónegyedet kiürítettek a hatóságok, és felajánlották azoknak a szállodai elhelyezését, akik nem találtak megfelelő helyet rokonaiknál vagy barátaiknál. Az utóbbi napokban többfelé a szomszédos települések lakói vendégelték meg a lakásaikat elhagyni kényszerülőket.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök Haifán megköszönte a külföldi segítséget, ugyanis Ciprus, Görögország, Olaszország, Horvátország mellett már Törökország is csatlakozott a tűzoltó repülőgépet küldők közé, és Oroszország is két hatalmas gépet ígért, amelyek várhatóan éjfélig megérkeznek Izraelbe.

tuzolto-az-izraeli-tuzveszbenNetanjahu hangsúlyozta, hogy nem lehet tudni még meddig tartanak az országos bozóttüzek. Kiemelte, hogy a hatóságok munkájában az emberélet védelme az elsődleges, de ígéretet tett a kiürített lakónegyedek vagyontárgyainak rendőrségi védelmére is, és további együttműködést kért a lakosságtól.

Netanjahu és a haifai sajtótájékoztatón szintén részt vevő Gilád Erdán belügyminiszter is hangsúlyozta, hogy a tüzek egy részét szándékosan okozzák, s a miniszterelnök “gyújtogatós terrornak” nevezte a jelenséget, amelyet összefüggésbe hozott az interneten megfigyelhető uszítással. Erdán bejelentette, hogy a tüzek eloltása után különleges csoportok fogják kinyomozni az egyes tűzesetek keletkezését, és közölte, hogy már elfogtak több gyanúsítottat.

Közben a bíróság szabadlábra helyezte a tegnap az egyik tűz okozásának vádjával letartóztatott négy arab munkást, miután az ügyükkel foglalkozó bíró megalapozatlannak nyilvánította elfogásukat.

A katonai rádióban délután az egyik műsorvezető “gyufás intifádaként”, vagyis a palesztin felkelés gyufákkal történő folytatásaként, valamint újfajta nacionalista indíttatásból folytatott “háborúként” határozta meg az utóbbi napokban országszerte megjelenő bozóttüzeket.

Egy másik műsorban egy klímaváltozással foglalkozó szakértő viszont azt fejtette ki, hogy 2003 óta nem volt egy igazán esős év sem, és idén a legutóbbi hét évben már a harmadik különösen száraz november volt. A tudósok modelljei szerint a Közel-Keleten a melegedés mellett az eső csökkenése és a tél rövidülése jelzi a globális klímaváltozást. A meteorológusok jövő keddig nem látnak esélyt csapadékra Izraelben, s addig a lángok villámgyorsan továbbterjednek a szárazság és az erős szelek miatt.

Az egész országra kiterjedő bozóttűz kedden a Tel-Avivot Jeruzsálemmel összekötő út mellett a Nevé-Salom arab-zsidó falunál és Zihrón-Jaakov városnál kezdődött. Szerdán a Jeruzsálem környéki településeket érték el a lángok, s csütörtökön már a mintegy százezres Modiin városánál, majd a háromszázezres Haifán is megjelentek a tüzek és nyomukban a tűzoltók.

 

Lángokban az ország – Izraelinfo képek és videók

Országszerte bozóttüzek – napok óta küzdenek a tűzoltók a lángokkal

Tűz van, babám!

MTI

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.