Végre itt az alkalom Kern Andrást elmagyarázni az izraelieknek!

Kern András - fotó: Gordon Eszter

Vannak otthonhagyott dolgaink, melyek kapcsán a nosztalgiánkat elnyomjuk, feladjuk azok megmagyarázását, inkább az izraeli nosztalgiát tanuljuk, hogy behozzuk azt, amit nem ismertünk. Hátha attól lesz nekünk is, hogy az itt születetteknek van. De most fordul a kocka, mert megnézhetjük izraeli barátainkkal, rokonainkkal a Kern Andrást színpadon! Felhívtuk őt, mert Az élet mint olyan Hanoch Levin darab a jövő hét végén kétszer is színpadra kerül Tel-Avivban a Vígszínházas társulattal, Ilan Eldad rendezésében.

Milyen volt Ilan Eldad rendezővel dolgozni?

Nagyon helyes pali ő. Ért az emberekhez és a lélekhez. A próbák idején együtt dolgoztunk, aztán még egyszer, meg még egyszer, de amikor az ember már játssza az előadásokat, akkor már nincs kapcsolata a rendezővel. Pláne, ha az egy másik országban él.

Ilan Eldad, fotó: Gordon Eszter
Ilan Eldad – fotó: Gordon Eszter

Azóta, tíz éve, Kútvölgyi Erzsébettel él házasságban a színpadon.

Nem tíz éve van az, hanem tulajdonképpen 40 éve. Nagyon sokat dolgoztunk együtt, mindig a Vígszínházban voltunk mind a ketten és sok darabban játszottunk. Ismerjük egymást jól, nagyon közeli a kapcsolatunk.

Kútvölgyi Erzsébet - fotó: Gordon Eszter
Kútvölgyi Erzsébet – fotó: Gordon Eszter

Mennyire más külföldön élő magyarok előtt játszani, mint Magyarországon? Van különbség?

Nem nagyon tudom, szerintem nincs. A külföldön élő nem magyarok majd később reagálnak. Talán ennyi.

Márton András - fotó: Gordon Eszter
Márton András – fotó: Gordon Eszter

Izraelbe dolgozni jön, de hol lazít?

Szepezden a nyaralóban. Ott szeretek, az jó dolog, nyaralni.

Nyaralt már Izraelben?

Nem. Egyszer voltam ott, egy napig. Valami ciprusi úton voltam és akkor elmentünk Izraelbe és végigrohantunk Jeruzsálemen. Valahogy nem került még sor hosszabb izraeli látogatásra. Majd most megyek. Igaz, csak négy napra, de hátha lesz idő kicsit körülnézni.

Soha nem rejtette véka alá a zsidóságát.

Miért rejtettem volna?

Milyen zsidóként híres embernek lenni Magyarországon?

Egész normális, azt mondhatom. Fiatalkoromban ez egy elnyomott kérdés volt, nem beszéltünk erről a szocializmusban. A Kádár-korszakban ez olyan dolog volt, amit nem engedtek működni. Aztán most, hogy szabadabb világ van, már engedik. Nekem szerencsére nem volt nagy bajom, vagy kellemetlenségem ebből, szinte soha. Tehát a rossz része nem érint. A jó része meg az, hogy az ember megoszthatja a gondolatait a hitsorsosaival. Talán még jobban, mint a többi barátjával. Itt most, Magyarországon nem tartom olyan fontos dolognak ezzel foglalkozni. Az én szakmámban ez nem egy nagy kérdés. Nem nagyon merül fel. Ahhoz vészesebb helyzetnek kéne lennie, hogy erről komolyan beszéljenek az emberek. Mostanában nem beszélnek róla. Mostanában sem beszélnek róla olyan komolyan.

Ha kizárjuk az antiszemitizmust, mint olyat, ön hogyan éli meg a zsidóságát?

Egyáltalán nem vallásosan. Nekem olyan természetes ez, hogy nem veszem észre, hogy ezt élem.

1998-ban egy teljes lemezt adott ki Engem vársz címmel Leonard Cohen dalaiból. Mire emlékszik legszívesebben Leonard Cohenről?

Egy nagy költőt ismertem meg benne. Azelőtt csak azt hittem, ő egy nagyon szép mély hangú énekes, aki dalokat énekel, aztán amikor csináltuk ezt a lemezt, akkor szembesültem vele, azzal, hogy ő inkább olyan, mint egy nagy költő. Mint az Ady Endre. Akit én nagyon nagy költőnek tartok. Csomó képe, meg szóösszefűzése, meg gondolatsora emlékeztet engem az Adyra. Ez meglepő volt nekem nagyon. A lemez előtt nem figyeltem olyan nagyon a szövegre. Nem fordítottam le a szövegeket, úgy hallgattam, mint egy táncdalénekest. Nem tudtam, hogy ő ilyen gyönyörűen ír szöveget. De nem is én választottam őt. Valaki felkért, hogy énekeljem el a Cohen dalokat magyarul. A hanglemezkiadó gondolta úgy, hogy nekem valók ezek a dalok. Ez így szokás. Színészek nem választanak, a színészeket választják. A rendezők, az igazgatók, a producerek választanak. Kívülről irányított pálya a miénk, színészeké.

Ha jól tudom, nem lesz közönségtalálkozó Izraelben. Talán fél, hogy az NDK turmixgéppel jönnének?

Nem erről van szó! Egyszerűen nincs idő rá. Szeretnénk egy pici szabadidőt, de az nekünk nincsen. Gondoltam, egy kicsit megnézem azt az országot, vagy a várost legalább. Járkálnék egy kicsit, de nem lesz nekünk arra időnk, mert próbálni is kell, meg játszani folyton.

Mit jelent önnek Izrael?

Mindig valami érdekes helynek látom, ami a mifajtánknak a hazája, de pillanatnyilag elég keveset jelent, mert nem ismerem. Majd most, ha kicsit jobban megismerem, akkor talán többet. Kíváncsi vagyok rá.

Hanoch Levin, fotó: Cameri színház
Hanoch Levin – fotó: Cameri színház

 

Az élet mint olyan bemutatója a tel-avivi Cameri színházban december 16-án, pénteken 12 órakor és 17-én, szombaton 20 órakor lesz. Jegyek a www.cameri.co.il oldalon, vagy az 1700 707 990-es telefonszámon vásárolhatók. Az előadás magyar nyelvű, héber feliratozással.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.