Miniszoknya-háború dúl az izraeli kneszetben

Seli Jahimovics parlamenti munkatársai, fotó: a képviselőnő facebook oldala

Miniszoknya-háború tört ki az izraeli parlamentben, a kneszetben, miután “illendőségre” hivatkozva nem engedtek be több, parlamenti képviselő munkatársaként dolgozó nőt, mert “túl rövid” volt a szoknyájuk – értesült a Háárec című újság honlapja szerdán.

Szerdán negyven női dolgozó tiltakozott a kneszet jeruzsálemi épülete előtt az intézményben elfogadott öltözködési szabályok szigorodása, konzervatívabbá válása ellen. A kneszet felügyelői ezen a napon is egy órán át várakoztattak tíz, demonstratív szándékból rövid szoknyában érkező nőt.

Manuel Trajtenberg, a Munkapárt hatvanhat éves férfi képviselője szolidaritásból levette zakóját és ingét, és trikóban haladt át a bejárat biztonsági ellenőrzésén. “Holnap már mindannyian burkát viselünk” – közölte eközben.

Hétfőn, majd kedden két parlamenti dolgozót is feltartóztattak szoknyahossza miatt az épület bejáratánál, ami kiváltotta a parlamenti segédek nem hivatalos szakszervezetének rosszallását.

A kneszet múlt hónapban fogadott el új öltözködési szabályrendszert, amelynek betartása kötelező minden tizennégy év fölötti dolgozónak és látogatónak: az új előírások szerint a nők szoknyája vagy ruhája maximum öt centiméterrel érhet térdük fölé.

MTI

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.