Távozó ENSZ-főtitkár: „Aránytalanul nagy az Izrael-ellenesség a szervezetben”

Ban Ki-moon a davosi Világgazdasági Fórumon, 2011 - fotó: Remy Steinegger / World Economic Forum / Wikipédia

Mondhatta volna kicsit korábban is.

Az ENSZ főtitkára leköszönő beszédében elismerte, hogy „aránytalanul” nagy az ellenséges részrehajlás Izraellel szemben – adta hírül a JNS.org. Ban-Ki Moon azt mondta: „Sosem szabad elfogadnunk az Izrael-ellenes előítéleteket az ENSZ szervezetén belül”

Az idén távozó főtitkár elismerte azt is, hogy az ENSZ aránytalan mennyiségben foglalkozik Izraelt kritizáló határozatokkal, jelentésekkel és konferenciákkal. „Ahelyett, hogy segítették volna a palesztinok ügyét, inkább aláásták az ENSZ képességét arra, hogy hatékonyan tudja betölteni a szerepét” – közölte.

Danny Danon izraeli ENSZ-nagykövet üdvözölte Ban-Ki Moon kijelentéseit és nyilatkozatában azt mondta: „A főtitkár elismerte az igazságot. Az ENSZ képmutatása Izrael irányába rekordokat döntött az elmúlt évtized során. Ez idő alatt az ENSZ 223 Izraelt elítélő határozatot hozott, míg az elmúlt hat évben folyamatosan a saját állampolgárait mészároló szíriai rezsimet mindössze 8 alkalommal ítélte el határozatban. Ez abszurd” – mondta Danon.

zsido.com

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.