Júdea és Szamária, avagy kis ciszjordániai ABC

A Zöld határon, helyenként azon kívül húzódó biztonsági falat a 2000-ben kitört második intifáda alatt kezdték építeni. A területekről beszivárgó öngyilkos terroristák 2000-2003-ig 73 robbantásos merényletet hajtottak végre Izraelben, 2003-2006-ig ez 12-re csökkent. Fotó - flickr

A mai Izrael 8.5 millió lakosának 19%-a (~ 1.5 millió) arab származású.  Ebbe természetesen nem tartozik bele a Gázai övezet 2 millió lakója, sem az ún. “Nyugati parton” élő palesztinok, akiknek becsült létszáma bizonytalan: míg egy 2005-ös izraeli jelentés 1.5 millió körüli lakosról számolt be, addig a palesztin források 2.5 milliót állítottak. Az biztos, hogy ma 400.000 körüli zsidó telepes él az ún. Zöld határon túl, vagyis Izrael 1967 előtti határain kívül, Júdea és Szamária területén. Jelen helyzetnek az izraeli demokráciával kapcsolatos egyik fontos kérdésével korábban már foglalkoztunk érintőlegesen, itt most néhány alapvető tényt kívánunk megemlíteni. 

Az ENSZ felosztási terve - wikipédia
Az ENSZ felosztási terve – Fotó: Wikipédia

1948 előtt

Az I. világháborúban Palesztina Transzjordániával együtt az Ottomán-török birodalom 400 éves uralma után brit fennhatóság alá került. A Brit Mandátum  az ENSZ 1947-es döntésével ért véget, amelynek értelmében Palesztinában egy zsidó és egy arab államot kellett volna létrehozni. A döntést a helyi arab vezetők és a szomszédos államok elutasították, és 1948-ban, Izrael Állam kikiáltásának másnapján minden oldalról megtámadták az országot.

1948 után

A Függetlenségi háborút megnyerte Izrael, de Egyiptom megszállta a Gázai övezetet, a Brit Mandátum végével megszülető Jordánia pedig a “Nyugati partot”,  Ciszjordániát foglalta el – nagyjából ezek azok a területek, amelyeket az ENSZ-határozat egy újonnan létrehozandó, harmadik államnak ítélt.

Az Izrael kikiáltását megelőző hónapokban mintegy százezer arab menekült el az ENSZ által zsidóknak ítélt területekről. Ezeket a jellemzően magasabb társadalmi státusú menekülteket a Függetlenségi háború alatt újabb százezrek követték, akiket azonban egyik arab állam sem kívánt befogadni: az azóta is létező “átmeneti” táborokba zárták őket. Jordánia 1950-ben annektálta a két évvel korábban megszállt Ciszjordániát, izraeli területen pedig mindössze 150.000 arab származású lakos maradt.

1967

A Hatnapos háborúban Izrael elfoglalta Egyiptomtól a Gázai övezetet, Jordániától pedig Ciszjordániát, így a menekülttáborok többsége izraeli fennhatóság alá került.

Később Egyiptom végleg lemondott a Gázai övezetről (1979), Jordánia pedig Ciszjordániáról (1988).

1993-95

Az oslói békeszerződések eredményeként megalakult a Palesztin Hatóság, amely Ciszjordánia és a Gázai övezet három kategóriába sorolt területei közül kettő fölött részben vagy teljesen átvette a fennhatóságot.

fotó - wikipédia
Fotó: Wikipédia

„A” terület: a Palesztin Hatóság által gyakorolt teljes katonai és polgári felügyelet. Ez körülbelül a területek 20 %-át fedi le, Hebron kivételével a nagyobb városok tartoznak hozzá.

„B” terület: a közigazgatás a Palesztin Hatósághoz tartozik, a biztonsági felügyeletet Izrael látja el. Ide tartozik a palesztin falvak többsége.

„C” terület: Ciszjordániának kb. 60%-a teljes izraeli felügyelet alatt áll.

2005

Izrael egyoldalúan kivonult a Gázai övezetből.  A 21 zsidó kolónia kitelepítése csak első lépése lett volna egy nagyobb szabású, a Nyugati part telepeseit is érintő kivonulásnak. Ezt megakadályozta a tervet kemény kézzel vezénylő Ariel Saron miniszterelnök végzetes agyvérzése, valamint az a fejlemény, hogy  a helyi választásokon győztes Hamasz iszlám fundamentalista terrorszervezet fegyveres harcokban  elűzte a béketárgyalásokon többé-kevésbé partner Palesztin Hatóságot, és a Gázai övezet fölött átvette az uralmat.

Izrael és a “cionista entitás” elpusztítását szóval és tettel nyíltan szorgalmazó Hamasz között nincs semmiféle béketárgyalás. A Palesztin Hatósággal is évek óta megakadt a közvetlen béketárgyalás, de gazdasági és biztonsági szinten mindennapos az együttműködés.