Mostantól születési támogatás jár az otthonszülés után is

A knesszet tegnap jóváhagyta azt a törvénymódosítást, amely szerint ezentúl nem csak a kórházi, de az otthoni szülést választók is megkaphatják a születési támogatást.

A törvényjavaslatot Tamar Zandberg (Merec) képviselőnő jegyezte és az izraeli törvényhozó azt mind második, mind harmadik olvasatban tartózkodás nélkül jóváhagyta.

A Társadalombiztosítási Intézet által folyósított születési támogatást, amelynek összege mintegy 1700 sékel (kb. 130 ezer forint) eddig kizárólag kórházban lefolyt és bejelentett szülés után lehetett felvenni.

Az új szabályozás szerint a támogatás akkor is jár, ha a szülés nem kórházban történt, azzal a feltétellel, hogy az az Egészségügyi Minisztérium előírása szerint, vagyis szakképzett bába vagy orvos igazolt jelenlétében folyt le.

Zandberg szavaival élve: „Ez a törvény egész egyszerűen megszünteti a szülő nők között a szülés helye alapján eddig fennállt diszkriminációt. A szülési és az azt követő költségeknek semmi köze a szülés helyéhez, ezért nem is szabad ahhoz kötni a térítést. Mostantól évente körülbelül 600-800 további szülő nő kapja majd meg ezt a támogatást, amit ők is megérdemelnek.”

A törvénymagyarázat kiemelte: “Világos közérdek, hogy a szülés olyan körülmények között folyjon le, melyek lehetővé teszik az anya és az újszülött egészségének védelmét. Eddig az a felfogás uralkodott, hogy ennek egyetlen módja az, ha a születés a kórházban történik. Ezért annak érdekében, hogy ösztönözzék a nőket a kórházi szülésre, a támogatás folyósításának feltétele az volt, hogy a szülés kórházban történjen. A kórházi kezeléssel kapcsolatos költségtérítés esetében ez elfogadható, azonban a jelenlegi szabályozás igazságtalan helyzetet teremt, amikor a születési támogatást, melynek célja, hogy az újszülött részére megvásárolandó felszerelés költségeit fedezze, a szülés helyéhez köti.”

A törvényjavaslat azt is kiemelte, hogy Izraelben mára már „kialakult egy alternatív szülési kultúra, ahol a szülés rendszerint a szülő nő otthonában zajlik. Hangsúlyozni kell ebben az összefüggésben, hogy az alternatív szülést is szülész szakember közreműködésével folytatják le, és a tanulmányok azt mutatják, hogy az ilyen fajta szülésnek semmilyen negatív hatása nincs sem az anya sem az újszülött egészségére. Ezért javasoljuk, hogy a születési támogatásra való jogosultság a továbbiakban ne függjön a születés helyétől, mivel minden újszülött egyenlő támogatásra jogosult élete megkezdésekor.”

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.