Séta Tel-Aviv legszínesebb, legbonyolultabb és legszimbolikusabb épületében

Az Új buszpályaudvar titkos kincsei – ezt a frappáns címet már jó előre kitaláltam. Az ilyenre kattan és kattint az olvasó. Persze hogy hírlap-kacsa! Mindenki, aki Tel-Avivban él, tudja, hogy a tahana merkazitnak nincsenek kincsei. Vagy mégis?

Egy böszme nagy épület, mindenféle népséggel – Bábel, balagán, bóvli.

A normális ember, ha távolsági buszozhatnékja támad, áthúz rajta, amilyen gyorsan csak tud. Fel a buszokhoz. Akik még nem jártak itt, azok kedvéért leírom: a buszok a hatodik és a hetedik szinten indulnak és oda is érkeznek. Alattuk a több ezer négyzetméter: egy pláza. De milyen!!!

Csatlakozom egy turistacsoporthoz. A 42-43-as kaputól, a Levinski utca és a taxi-parkoló sarkától indulunk. Jonatán, a vezetőnk mindent tud az épületről: méreteket, az üzletek számát, az építés kudarcos-kompromisszumos történetét és persze ismeri a benne kavargó népség tarka mindennapjait. Előre köszön neki az etióp targoncás, a filippinó gyorsétterem szakácsa, a jiddis könyvtáros és a graffiti-művész. Ugyanolyan élvezetesen és szakszerűen ismerteti az Új buszpályaudvar zegzugait, mint a jeruzsálemi kollégái, mondjuk, az óváros utcácskáit.

A filippínók zöldség- és fűszerboltjainak, pénzváltóinak, éttermeinek utcáját elhagyva, lemerülünk a második, az első és a zéró szintre. Vergiliusunk meséiből kiderül, itt lett volna a helyi buszok pályaudvara, de logisztikai és anyagi problémák miatt ez a terv bedőlt. A több ezer négyzetméternyi tér ma üresen áll. A legalsó szint egyik felén az egyik busztársaság járművei parkolnak, de a többi denevérek lakta barlang. Meglepetések persze itt is érnek minket: a több ezer fő befogadására épült óvóhelyek folyosóján egy Chábád Lubavicsi imaház és a lifttel szemben: egy árva piszoár.

A lifttel visszatérünk az életbe, a nyüzsgő felső szintekre. Itt működik a Block, a város egyik legismertebb diszkója; egy színház, amely a szociális kommunikációt tűzte a zászlajára; tetováló- és fodrászszalonok; festők, designerek, szobrászok műtermei; egy hatalmas galéria, ami most éppen üresen áll; egy tai-chi terem sok kis keleti gyerekkel, és egy katolikus közösség.  Az UNITEF irodája is megfér közöttük – a szervezet az illegális bevándorlók gyerekeiért dolgozik. Megállapodásuk van a rendőrséggel, hogy elkerülik ezt a helyet azért, hogy a szülők háborítatlanul együtt lehessenek az óvódáskorú gyerekeikkel. Persze bevándorlók az önkénteseik is.

Sétálunk tovább. Itt, az egyik eldugott folyosón van a Levinski-klinika, Dél-Tel-Aviv szex-munkásainak (Jonatán hívta így őket). A hosszú külföldi utakról hazatérő izraeliek között is népszerű a rendelő szolgáltatása, mert a szűrés anonim és ingyenes.

Nem hiszem, hogy a tahana merkazit gazdasági sikersztori lenne. De ha már itt áll üresen, miért ne fogadnák be a civil szerveződéseket, akik nem tudják megfizetni Tel-Aviv brutális bérleti díjait? Ezek itt szinte ingyen otthonra lelnek. A kedvencem a Jung Jiddis nevű… klub? könyvtár? színház? vagy koncertterem? Elfogult vagyok, többször jártam már itt. A terem lelke, Mandy Gahan, a színész, jó barátom.

Furcsa élményeket őrzök a helyről. Koncertre emlékezem – jiddis bölcsődalokból. A terem födéme épp a távolsági járatok rámpája. A dalok közötti csendben néha átdübörgött fölöttünk egy-egy busz. Ez a hatás a helyhez tartozik. Mandy beépítette az Eszter könyve című purimi one-man-show-jába is. Jiddis, héber, angol kavarék nyelvű performance volt. A képekből kiderül talán, milyen frivol és impulzív… Két fiatal prágai filmes forgatott épp egész estés dokumentumfilmet a buszpályaudvarról. A színház után klezmer, balkáni, cigány, szóval kelet-európai zenére partiztunk és én voltam a DJ. (Nem bírtam ki, hogy ezt ne meséljem el.)

Azt hiszem, helyesbítenem kell!  Mégis csak vannak az Új buszpályaudvarnak titkos kincsei: a színei. Ebbe a csúnya, nagy dobozba be van zárva egy helyre az a kulturális sokszínűség, ami Tel-Aviv egyik nevezetessége. Élhetünk persze nélküle, a saját kultúránkat, világunkat etalonnak tekintve. Átvághatunk ezen a városi dzsungelen, körül se nézve, de ez akkor is itt van, és néhány ezer embernek az életet jelenti.

Végül felérünk a hetedikre. Ide besüt a nap is. A falakat Izrael leghíresebb, hírhedtebb utca-művészeinek képei díszítik. Ezek a graffitik protestálnak. Agresszív, humoros vagy egyszerűen csak látványos formában tüntetnek a színek mellett, a színes világért, a színes társadalomért. Elrohanhatunk mellettük vagy megtorpanhatunk. A Louvre vagy a Prado képei a múltból üzennek, ezek a nagy ordító felületek pedig a jelenünkből. Itt vagyunk!


Fotók: Silló Sándor
Megjelent az Új Kelet újság 2017 január-februári számában

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!