Az izraeli kormány nem tett eleget a gázai humanitárius válság kezelése érdekében – pedig a helyzet rossz volt akkor is, és azóta is csak romlik. A következő összecsapásra pedig nem kell már sokat várni.

Kedden adta ki az Állami Számvevőszék a 2014-es gázai háborúval foglalkozó átfogó szakmai jelentését, melyben számos hibára derült fény. A lista nem rövid: a sereg nem állt készen a Hamasz alagútjaira, fontos és kritikus hírszerzési információk nem jutottak el a kabinethez, a hadsereg hiányos operációs tervei, és a hadsereg akkori vezetője, Beni Ganc és a katonai hírszerzés vezetője, Aviv Kochavi mulasztásai. Mindezek mind fontosak és érdekesek is – ám mégsem ezek a jelentésben feltárt legkomolyabb problémák.

A Joszef Sapira Állami Főellenőr által jegyzett anyag legfontosabb pontja annak áttekintése, hogy mit tettek és mit nem tettek meg Benjámin Netanjahu miniszterelnök, illetve a védelmi és a külügyi tárca vezetői – Mose Jaalon és Avigdor Lieberman – és a kabinet többi tagjai a fegyveres összecsapás elkerülése érdekében. Sapira és stábja óvatosan és intelligensen kérdőjelezik meg a politikusok tevékenységét a háborút megelőző év során, a fenti szereplők legfontosabb feladatát, politikai és stratégiai munkájukat vizsgálva.

A jelentés szerint a legnagyobb hiba politikai volt. A dolgozatnak az erről szóló része kötelező olvasmány – és az elkövetkezendő napok és hetek közéleti vitájának is erre a pontra kellene koncentrálnia.

A 2014 júliusában kitört háború története egy évvel és három hónappal az első bombák ledobása előtt kezdődött – egy 2013-as kabinetmegbeszélésen. Az akkor a megszállt területeken folyó kormányzati tevékenységek koordinálásával megbízott Eitan Dangot arra figyelmeztette a minisztereket, hogy a gázai humanitárius és gazdasági körülmények két éven belül be fognak robbanni. Dangot azonban nem volt teljesen pontos: kevesebb, mint másfél évre volt csupán szükség ehhez.

A kabinetülés és a háború kitörése között eltelt időben a kormány szinte semmit sem tett a humanitárius válság kezelése érdekében, amely csak tovább romlott. Netanjahu, Jaalon, Lieberman és a többi miniszter egyetlen komoly megbeszélést sem tartott az ügyben. Amikor a kabinet végre leült egy, az Izrael gázai politikáját megvitatni hivatott „stratégiai megbeszélés” keretében, a kérdés csak mint katonai kezelésre váró probléma merült fel.

A külügyminisztérium nem is volt jelen a megbeszélésen, a Nemzeti Biztonsági Tanács pedig visszaélt hatalmával és nem állt elő politikai megoldásokkal. Netanjahu és Jaalon csípőből elutasítottak minden olyan diplomáciai lehetőséget, amely stabilizálhatta és javíthatta volna a gázai helyzetet, a kabinettagok pedig – Cipi Livnit leszámítva – nem szóltak hozzá a kérdéshez, bólogattak és elfogadták a hadsereg javaslatait.

És ha Dangot figyelmeztetésének figyelmen kívül hagyása volt az egyik politikai hiba a Számvevőszék jelentése szerint, akkor a Jaalon irodájában, a háború kitörése után két nappal elhangzott megjegyzés volt a másik. „Ha a Hamasz helyzetével egy pár hónappal ezelőtt foglalkoztunk volna, lehet, hogy nem provokálták volna ki a mostani eszkalációt” – mondta Jaalon. A Számvevőszék jelentése háromszor is idézi a kijelentést, mely szerint a 2014-es összecsapás megelőzhető lett volna.

Ám mindezek ellenére a háborút megelőző hónapokban a kormány nem csak hogy nem tett szinte semmit a gázai humanitárius és gazdasági krízis enyhítése érdekében, de még rontottak is a helyzeten. Csupán egy hónappal a konfliktus kiéleződése előtt, 2014 júniusában Netanjahu további szankciókkal büntette a Fatah-Hamasz kormányt, míg Lieberman persona non grata-nak kívánta nyilvánítani Robert Serry-t, az ENSZ különleges koordinátorát, amiért az a gázai közalkalmazottak fizetésének emelésével igyekezett elcsitítani a közelgő krízist. A fegyveres konfliktus kitörése csak a megfelelő pillanatra várt.

Serry nemrég megjelent könyvében, „A végtelen küzdelem az izraeli-palesztin békéért”-ben leírja, ahogy 2014 októberében, a háború után két hónappal az izraeli kormány készségesen hozzájárult, sőt arra bátorította az ENSZ-et, hogy segítsenek megoldani ugyanazt a bérezési krízist.

„Négy hónappal azután, hogy Lieberman ki akart dobatni Izraelből, az ENSZ Izrael egyértelmű hozzájárulásával és támogatásával lehetővé tette egy különleges humanitárius segély átadását Gázának” – írja Serry. „A két esemény között egy ötvennapos háborúra került sor, amelynek győztesei nem voltak, csak temérdek áldozata… Gáza teljes lerombolására volt ahhoz szükség, hogy Izrael belássa, taktikát kell változtatnia.”

Ám Izrael nem változtatta meg teljesen korábbi politikáját. Az ötvennapnyi háború hajszálnyit sem változtatott Gáza helyzetén. Hetvenhárom izraeli és több mint 2200 palesztin halála, illetve súlyos diplomáciai és gazdasági károk után ismét ott állunk, ahol a part szakad. Még Netanjahu a háború – és ezzel saját – sikereit méltató állításai sem fognak ezen változtatni. A fegyveres konfliktust megelőző gázai humanitárius, biztonsági és politikai gondok pedig csak még tovább mélyültek az azóta eltelt két és fél év során.

A háború vége óta Netanjahu, Jaalon és Lieberman sokat beszéltek a témáról, ám tenni senki nem tett semmit a Gázával szemben folytatott politika megváltoztatása érdekében, vagy hogy könnyítsenek a humanitárius válságon. A miniszterelnök Michael Oren helyettes diplomáciai minisztert küldte el egy prezentációval válogatott európai államok vezetőihez, amelyben a különböző gázai fejlesztési programokat vázolta fel, ám stratégiai döntés nem született az ügyben.

Immáron másfél éve, hogy Jiszrael Katz közlekedési miniszter igyekszik érdemi beszélgetést kezdeményezni a kabineten belül tervéről, mely szerint egy, a gázai partoktól nem messze eső mesterséges sziget szolgálhatna a terület kikötőjéül és repteréül – ezzel ajtót nyitva Gázának a világra.

A hadsereg parancsnoka, Gadi Eisenkot támogatja a tervet, ahogy sok más miniszter is, Netanjahu azonban igyekszik megakadályozni.

Mindeközben Gázában az élet semmit sem javult: az újjáépítés akadozik, a Hamasz ismét fegyverkezik, és a helyzet ismét egyre feszültebb. A téma puszta elhanyagolása és döntések folyamatos elkerülése már meg is nyitotta az utat egy újabb háború előtt.

Pontosan egy éve Herzl Halevi, a Katonai Hírszerzés vezetője állt ki a Kneszet Külügyi és Védelmi Bizottsága előtt és ilyen és ehhez hasonló, rossz emlékeket idéző megfigyeléseit osztotta meg a jelenlévőkkel: „A gázai övezet romló gazdasági helyzete robbanáshoz vezethet, amelynek célpontja Izrael lesz.”

A mai valóságot elemezve láthatjuk, egy újabb gázai háború kitörése csupán idő kérdése: kabinetminisztereink már ki is tűzték a dátumot: 2018 tavaszát. Ha Netanjahu, Lieberman és Naftali Bennet nem szeretnék Halevi szavait a Számvevőszék következő jelentésében viszontlátni, akkor igen sürgősen le kell ülniük, és meg kell hozniuk azokat a politikai döntéseket, amellyel megakadályozhatják a következő háborút.

Juli Kristóf fordítása

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!

  • Fényt az éjszakába

    Izrael nincs Gázában. Az ottani állapotokért kizárólag a Hamasz a felelős mert a főhatalmat ő gyakorolja ezért az ottani gazdasági viszonyokért nem felelős. A vizsgálat téves alapvetésből indul ki mivel szerinte az Izrael elleni támadok oka a rossz gazdaság. Jellegzetes baloldali felfogás ami figyelmen kívül hagyja az egyébként nem racionális spirituális szempontokat ami jelent esetben az iszlám valamint figyelmen kívül hagyja a külső támogatásokat amik nem a jólétet hanem az Izrael elleni fegyveres harcot szolgálják.

    Egyébként ez a blokád nem blokád. Blokád a tengeren van a szárazföldön átvizsgálás után szabad az árú be és kiszállítás. Mindössze a nyilvános tiltólistán szereplő termékeket tartják vissza.

  • aser

    Ha a gázát uraló Hamasz terror szervezet nem fegyverkezésre,hanem a lakosságra fordítaná a millió dolláros segélyeket minden megoldódna.
    Izrael nem tud ebbe belefolyni.
    Az ENSZ ott lévő emberei meg láthatóan nem is akarnak.
    Sőt ENSZ iskolákba óvodákba rejtik el a terroristák a rakétáikat!
    A legújabb 2018-as háború kezdetét nem az Izraeli miniszterek tűzték ki,hanem az Arab-Liga tagállamai.