Zsidó farsang, vagy több annál?

Jeruzsálem már Józsué idején is fallal körülvett város volt, ezért itt Susán Purim van, azaz egy nappal később, Ádár hó 14. helyett 15-én tartjuk a purimot - fotó: Bódi Géza

A purimi történetet elbeszélő Eszter könyvében nem szerepel Isten neve, még csak hivatkozás sem történik rá. Annak idején nagy vita előzte meg, hogy bekerüljön-e egyáltalán a zsidó kánonba. Nem világos a mű keletkezési ideje, és a történet főszereplőiről is nagyon keveset tudunk. Egy zsidó lány a perzsa király felesége lesz, így sikerül megmentenie rokonát és egész népét a halálos ellenség kezéből. A zsidók megmenekülnek, a gonosz pedig elnyeri méltó büntetését. Nagyjából ennyi a sztori.

A történet nyilvánvalóan abban a korban íródott, amikor Izrael népének minden tagját egységesen egy új szóval kezdték illetni: zsidó. A Tórában még nem szerepel ez a szó. Az egyiptomi kivonulás után is még évszázadokig csak hébereknek vagy Izrael fiainak, Izrael népének hívják Jákob utódait. Eszter könyvében már zsidónak neveznek mindenkit, aki ahhoz a törzsszövetséghez tartozik, amelynek lényegi alapját a Smá Jiszrael zseniális tömörséggel fejezi ki: „Halljad Izrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egy.” Ez a hitvallás magába foglalja mindannak lényegét, ami visszatarthat egy zsidót attól, hogy az Örökkévalón kívül bárki vagy bármi előtt is térdre boruljon.

Van ennek a történetnek egy fontos mozzanata, ami számomra a zsidóság egyik lényegi vonását fejezi ki. Itt kezdődik a bonyodalom: Hámán főminisztert irritálja, hogy a kapuban álló Mordechai nem hajlandó leborulni előtte, ezért törvénybe foglaltatja, hogy mindenkinek kötelező leborulnia, aki mellett elhalad. A zsidó Mordechai azonban továbbra sem hajlandó térdre borulni. Ez Hámánból gyilkos indulatot vált ki, és elhatározza, hogy megöleti Mordechait és kiirtja az összes zsidót.

A purimi történetet elmesélő Megilat Eszter a 13-14. századi Marokkóból. Quai Branly Múzeum, Párizs – fotó: Deror Avi / Wikipédia

Mordechai hajlíthatatlansága az a mozzanat, ami miatt én valahol a purimi történetben is az ősatyák hitének egy lényegi vonását vélem felfedezni. Azt a közös vonást, ami mindig jellemezte a zsidóság legjavát, s ami a vallásos, a kommunista, a kapitalista, az atomfizikus vagy cipész zsidóban is egyaránt kifejeződhetett valahogy. Számomra ugyanis a zsidóságnak ha nem is megkülönböztető jegye, de legáltalánosabb lényege a hajthatatlan hit egy legfőbb, mindent átható, örök törvényben. Az egyetlen, örök igazságban, amelynek végtelen sok arca van ugyan, de mind ugyanannak az egyetlen valóságnak a kifejeződése (vagy ahogy bölcseink fogalmazták képletesen: „A Tórának hetven arca van”). Annak a valóságnak, melynek mindannyian részei vagyunk, s amelynek parányi részleteit ismerjük csupán. Ez a hit az alapja azon generációkon átívelő, idealista törekvéseknek, amelyek a valóság egy mindig teljesebb, átfogóbb megértésére törekednek. S ebből következik társadalmi környezetünk ésszerűbbé, igazságosabbá, jobbá tételének vágya is.

Akkor is, ha ennek ára van.

Pedagógus, tanár Jeruzsálemben, az Izraelinfo állandó szerzője

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!