Purim 2017 „forevör”

fotó: Silló Sándor / Izraelinfo

Régebben nem is tudtam a purim létezéséről, mint oly sok kortársam, aki elől Soát átélt szülei eltitkolták zsidóságát. Mire is jó ez a „kamingaut”? Semmi másért mint, hogy megvallhassam: gyermekkorom emlékei közt nem a purimi, hanem a kistestvérére, a farsangi bálokra emlékszem elérzékenyülve. A nárciszillatos téli napsütésekre a lakótelepen, melyek oly távol esnek az én gyermekeim purimjaitól ebben a pálmafás és élettől nyüzsgő világban.

És következzék egy gyors, vázlatos, naplóbejegyzés rég nem vezetett naplómba a tegnapi napról, melyet idetűzök magamnak, és mindenkinek. Azoknak, akik hozzám hasonlatosan gyermekként nem ismerhették a purimot.

Tegnap péntek volt, és miután barátaimmal megbeszéltük, hogy kilátogatunk Tel-Aviv városának purimi rendezvényére a Kikár HaMedinára, ahol idén, hatalmas utca-, azaz tér-bállal ünnepelnek, sietni kellett a munkámmal. Bosszankodva szóltam hát a telefonba, mikor az a katonafiú keresett, akivel már hetek óta egyeztettem, hogy beugorjon hozzám megnézni a képeimet és a stúdiót. De hát pont ma? Végül is bátorítóan kedvesebbre váltottam, és alig fél óra múlva ott állt előttem a tacskó, langaléta fiú.

Támogasd az Izraelinfót!
Támogasd az Izraelinfót!

Lelkes és szégyenlős, hogy nem tudja mihez is kezdjen, most a katonaság után. Lehet, festő akar lenni. Irigyli a szabadságot a munkáimban. Ezt közelről ismerem, látom önnön hajdani távolságomat ettől az évek alatt megszerzett szabadságtól. Hogy milyen fontos az elkötelezettség, a mindenáron… Hogy olyan naggyá akartam lenni, mint Leonardo, és rám nevet, hogy ezzel ő is pont így van. De ma sokat változott a képiség, amit táblakép alatt értünk. Lehet, a tábla ma már tablet….és így tovább… Lelkes amikor elmegy… Az sem keseríti el, hogy lehet ő is csak ilyen Ben Shemen utcai Leonardoságig viszi majd.

Sietve folytatom elkezdett munkámat. A földön fekvő vásznon futnak a vizek, vonalak, pontok színek, én meg terelem őket, mint juhász a nyáját. A körnek nem a mérete, hanem a kereksége a fontos – egyenesítgetem magamban a gondolatot, amit nem sikerült e lelkes gyermeknek elmondanom. Hogy ne keseredjen el, a méret, hogy hányan és meddig ismerik az embert, az nem igazán fontos, mert minden viszonylagos e világon, és van olyan távolság melyből Leonardo sem számít többé. Az egyetlen amire figyelni kell, a szárnyalás képessége és az ív melyet kiteljesítünk (vagy beteljesítünk).

Emelkedett hangulatban fogadom barátaimat, meleg boldogságban, még mindig a fiú lelkesedésétől, melyet szavaim ébresztettek benne. Biciklire szállunk és repülünk a kora délutánban. Így érünk átjutva a kordonokon a nagy térig. Fantasztikus tömegre nyílik kilátás. Utoljára 2011-ben láttam így megtelni a Kikár HaMedinát a Cedek Hevrati, a társadalmi igazságosságot követelő legnagyobb tüntetésen. Azóta tudjuk, hogy ha megtelik a tér, akkor négyszázezren vannak ott.

Őrült lüktetés. A központi színpadot nem látjuk, de halljuk a mindent betöltő ütemet. Süt a nap, de még tavasziasan simogató. Jelmezesek, színesek. Vannak itt igazi transzvesztiták, transz és nem transzgenderek, fiuk lányok, fiuk-fiuk, lányok-lányok kézen fogva.

fotó: Fenyves Gabriella / Izraelinfo

A korosztály főleg harminc alatti, bár nehéz megítélnem, hisz kifestett arcomon az én korom sem látszik. És hullámzik a tarka embertömeg, mintha a föld minden pontját képviselnék.

fotó: Fenyves Gabriella / Izraelinfo

Forogni kezdek és a forgásról a Hair jut eszembe, „amikor a nap a vízöntő jegyébe ér”. Itt vagyunk e remélt jövőben, a vízöntő jegyében, de már megint oly messze a világbékétől, sokkal messzebb, mint a hatvanas évek végi diáklázadások idején.

fotó: Fenyves Gabriella / Izraelinfo

Nézem a fölöttünk, rögtönzött őrtornyokból a szabadságunkra vigyázó rendfenntartókat. Nem lehet könnyű dolguk egy olyan tömeg biztonságát őrizni, mely azért jött ide, hogy minél inkább elváltoztatott önmagát megmutathassa.

fotó: Fenyves Gabriella / Izraelinfo

Szabadságunk mások rabságának kontrasztjában. És itt nem csak a palesztinokra gondolok, akikről a héten megtudhattuk egy Likudos képviselő viharos felszólalásából, hogy nem is léteznek, illetve a házi eszcájgnál is hülyébbek (ne kérdezd, miért is pont az evőeszközök észbeli képességeivel kéne mérni egy nem is létező népet), hanem itt vannak a vallásosok, a maguk dogmatikus despotizmusában, és mindazok, akiknek ellenére van ez a boldog együttlét.

fotó: Fenyves Gabriella / Izraelinfo

Hétágra süt a nap, a közel-keleti, a másmilyen. Ez már nekem mindig csak így marad, ilyen másmilyennek. Itt állok én a másmilyen, együtt a téren a sok másmilyennel, a korban, formában, kultúrájukban egymástól is oly különböző tömeggel. Abban viszont egyek vagyunk – és ezt biztosan tudom -, hogy egyformán és egyként akarjuk, hogy ez így legyen, és lehessen még sokáig, mint itt és ma ezen a purimon.

fotó: Fenyves Gabriella / Izraelinfo