Avivát eredetileg Editnek nevezték el szülei a múlt század húszas éveinek elején Marosvásárhelyen. De háromévesen új haza keresésére indult, mert Trianon után nagyanyja elhatározta, hogy családostul kivándorol Palesztinába. Pénzzé tették mindenüket, eladták a fűszernagykereskedést, majd szép lassan megtanulták, hogyan lehet valakinek kisebb vagyona a Szentföldön. Nagyobbal kell jönni, a többi már megy magától. Rengeteg kopár homokdűnét vettek Tel-Avivtól északra, ott, ahol ma Izrael egyik legelőkelőbb városkája, Herzlia van. – A 2015-ben elhunyt Aviva Müller-Lancetre emlékezünk.

A legutóbbi időkig aztán e földek eladogatásából tellett a gyerekek lakásvásárlására, külföldi taníttatására. Aviva rangos gimnáziumba járt, majd a tengerparti kávéházakban a jó családból való úrilányok szokásos életét élte, s fiatalon férjhez ment egy bútorgyár szépreményű örököséhez. A második világháború aztán valahogy még az ő védett tel-avivi életét is megváltoztatta.

Történt ugyanis, hogy édesanyjával a család veszteségeinek feltérképezésére s a maradék megmentésére ’47-ben Erdélybe indult. Ott megismerkedett a kommunista rokonsággal, a Brassói Lapokat kiadó nagybácsival, egy másik bolsevik moszkovita író-nagybácsival, Kahána Mózessel, akit aztán Pesten a munkásmozgalmi panteonban temettek el. A gyergyóbékási fényképész nagypapának tíz gyereke akkoriban balos értelmiségiként próbálta megváltani a világot és Erdélyt, s nem értették, hogy a magas, szőke és egészséges Aviva miért rúzsozza ajkait, festi magát, miközben tisztességes szakmája sincs. Talán erkölcstelen, és a férfiakból akar élni? Ráadásul megismerkedett az igen zárkózott Müller doktorral, akinek felesége és gyermeke elpusztult Auschwitzban, pedig a hírre, hogy viszik őket, orvosi mentességét sutba dobva önként bevagoníroztatta  magát, velük ment. Több koncentrációs tábort megjárt, s egyedül visszatért. Aztán egy szál vörös rózsával kiment a pályaudvarra elbúcsúztatni Avivát.

fotó: Sáj Müller, családi archívum

Később táviratot küldött utána Tel-Avivba, hogy legyen a felesége. Közben Aviva szakított addigi „burzsoá” életmódjával, mert – mint büszkén meséli – Erdélyben megtanulta, hogy dolgozni is kell, különben nem sokat ér az élet. A többi asszony és nő oldalán végigharcolta a függetlenségi háborút, jeleket adott le összekötőként háztetőkről, öt nyelvet beszélve fogadta az Európából érkező túlélőket és segítette azonnali besorozásukat, társaival létrehozta az első női kiképzőtábort, majd már az új izraeli nagykövetség alkalmazottjaként Bukarestbe repült szerelméhez.

Aztán mégsem úgy alakultak a dolgok, ahogy remélte. A vonalas Müller doktor a pártarisztokráciát gyógyította pszichiáterként, s nem volt hajlandó elhagyni a kommunizmust építő új Romániát. Aviva eltervezte, hogy egy évre beiratkozik a kolozsvári egyetemre, de amikor kiderült, hogy gyermeket hord a szíve alatt, nehéz döntést hozott: megszakította a terhességet és a kapcsolatot Müller doktorral, s repülőre szállt. A Jeruzsálemi Héber Egyetemen művészettörténetet és régészetet hallgatott, majd kikötött az etnográfia-tanszéken Párizsban, a Sorbonne-on, Lévi-Strauss tanítványaként. A zsidó néprajz lett a szenvedélye, később kenyere. Visszatérve egy haifai múzeumban kapott munkát.

Ekkor ismét távirat jött a kolozsvári orvostól, Mucitól, hogy neki volt igaza, s jönne már hozzá a zsidók államába. Jákob kétszer hét évig dolgozott Ráchelért, s Aviva is éppen 14 év után lett dr. Müller neje. Hét évig tartott a második távirat megérkezése, majd újabb hét évig a harcok, hogy kiengedjék jövendőbelijét Romániából. Nem volt könnyű kihozatni, Bukarestben pszichiáterként a legfelsőbb vezetés kényes titkait ismerte. De bebizonyosodott, hogy ha Aviva valamit a fejébe vesz, akkor a román hatóságok esélytelenek.

Müller doktor
fotó: Sáj Müller, családi archívum

Férje megérkezése után napra kilenc hónappal megszületett egyetlen fiuk, Sáj. Aviva ekkor 42, újdonsült ura pedig 53 éves volt. Nagyon nem volt divat a hatvanas évek elején az ilyesmi, Muci eleinte rettenetesen szégyellte, hogy deresedő fejjel édesapa lett. Közben Teddy Kollek, a magyar származású jeruzsálemi polgármester új, világraszóló múzeumot gründolt a városnak, ahová kellett az anyag, a kiállítanivaló. Világos volt, hogy a zsidó néprajz külön szárnyat kap az Izrael Múzeumban, s az is egyértelmű volt, hogy az addigra ismert szakember, Aviva Lancet lesz a részleg megteremtője és vezetője.

Avivát a múzeumban boszorkánynak hívták a háta mögött, és nem teljesen alaptalanul – emlékezik kis kacsintás kíséretében, hiszen nem bírta a slendrián munkát, az errefelé gyakran hangoztatott mondatot, hogy „rendben lesz”. Európai neveltetése folytán mindig fontosnak tartotta a részleteket, a határidőket és az ígéreteket. Szakmai karrierje a hetvenes évek elején, az első, Izraelben megrendezett marokkói néprajzi kiállítással ért a csúcsra. Az akkoriban különösen lenézett marokkói zsidókat beemelte a kultúra csarnokába, az ország legfényesebb múzeumának tárlóiba tette tárgyaikat, szokásaikat. Az egyeduralkodó askenázi, európai értékek magasságába helyezte, egyenrangúvá varázsolta sajátos hagyományaikat. Még nem ismerte a szót, csak gyakorolta a multikultit. Az arabok, a beduinok tárgyi emlékeit is gyűjteni kezdte, hiszen ők is Izrael földjének népe, nekik is jár a hely a nagy, közös narratívában. Reméli, nincs messze a nap, amikor saját kiállításukat rendezhetik saját palesztin múzeumukban, tudósaik irányításával.

Tudományos publikációit főként a jemenita zsidó nők öltözködéséről írta, s órákig képes magyarázni a látszólag teljesen egyforma, fekete, hímzett nadrágok rejtelmeiről. Hogy melyik mintából tudták azonnal a helyiek, hogy zsidó vagy muszlim asszony jön velük szemben a kúthoz, pedig mindet a zsidó nők hímezték, ez volt az iparuk. De az öltözködés valójában kódrendszer, amit az adott kultúra tagjai kötelezően használnak, és kiválóan megfejtenek.

A hatnapos háború, a palesztin területek elfoglalása után a radikális baloldal politikai ítéleteivel azonosult, s ma, 87 évesen is minden pénteken egytől kettőig feketébe öltözik, pedig öregít, s barátnőivel, harcostársaival Jeruzsálem egyik központi helyén magasra emel egy fekete táblát, amelyre fehér betűkkel azt írták, hogy ki kell vonulni a ’67-ben elfoglalt területekről, azonnal békét kell kötni a palesztinokkal. A Nők feketében nevű békemozgalommal 1988 óta követeli Kis-Izraelt, a területek visszaadását.

Aviva soha nem tudott unatkozni, s bár gyakran és hosszasan panaszkodik többek közt az öregség nyűgeiről, ma is hetente feljár az egyetemre meghallgatni, hol is áll mostanság a néprajztudomány. Hamarosan megjelenik tanulmányainak gyűjteményes kötete, s a korrektúrák kapcsán ízes erdélyi cirádákkal átkozza a rakoncátlan szövegszerkesztő programokat. Rendszeresen megőrjítik az „eltűnő” szövegek, sőt olykor teljes fájlok. Magyar gyökereit, ha akarná, sem tagadhatná, hiszen családját, rokonait és ismerőseit, valamint minden hozzá feltévedőt folyamatos etetés alatt tart. Éhesen érdemes meglátogatni, mert ebben is erélyes, és pontosan tudja, mit akar: nála nincs menekvés, fogyókúrára és gyomorbajra hivatkozás.

Az eredeti írás a Népszabadságban jelent meg, az Új Kelet és az Izraelinfo igyekszik támogatni a magyar sajtószabadság fennmaradását.

Megjelent az Izraelinfo médiapartnere, az  Új Kelet újság 2017 január-februári számában