Na mos’má’ elég a bolondok napjából!

Engem már március végén tör a frász, hogy jön az áprilisegy és mindenki velem fog szórakozni. Értem én a tréfát, csak nem szeretem! Itt az Izraelinfón is hogy mi volt! Még jó, hogy éppen felugrott valamiért a gyerek – az érti ezeket a francos új szokásokat -, és elmagyarázta, hogy féknyúz. Jól van, értem én. Néha, mikor hirtelen köll megállni az autóval, akkor odalépek, aztán csikorog, mint a ménkű. De mi az már, hogy ezek olyan hírek, amik nem igazak? És a többi nap, a többi hír? Leírnak valamit, azt’ másnap cáfolják. Meg hetekig veszekednek, hogy ki hazudott. Akko’ meg minek ezeket a nyúzókat fékezni? És mi ebben a vicces?

Itt volt például az a szőrösdisznós cikk! Mangalica. Az! A kósertés. Hát azon én nagyon felháborodtam! Nem rögtön, előbb röhögtem egy félórát és csak aztán… mikor elolvastam a felháborodott kommenteket is. Akik minden zsidó ember nevében kérték ki maguknak. Mondtam is az asszonynak, hogy mos’má’ ne röhögjön tovább. De csak nem hagyta abba. Nem fogta föl a súlyát.

Kérem, azoknak a posztolódóknak teljesen igaza van! Én egy olyan országban voltam fiatal (anyám nyelvin írok; Magyarországon, na!) ahol mindig volt valaki, aki elmondja min kell felháborodni a böcsületes dolgozónak, illetve máskor meg az igaz magyarnak. Én ehhez vagyok szokva! Hálás vagyok ezekért a hozzászólásokért, hogy itt ebben a szabad országban is akad, aki megmondja, mikor mit köll érezni.

Egyrészt, hogy ez a szép foglalkozás, a megmondóemberség. Fontos, hogy ki ne haljon! Másrészt meg, ne nekem kelljen má’ kitalálni, mit gondoljak! Röhögjek vagy fölháborodjak. Több tiszteletet ezeknek az embereknek! Ők időt, fáradságot és klaviatúrát nem kímélve (mer’ ilyenkor verik ám mint szódás a lovát) őrködnek felettünk. Igen, felettünk.
Úgyhogy kérem a Tisztelt Szerkesztőséget, hogy a jövő ápriliseggyig kíméljen meg az ilyen bohóckodásoktól. Írjanak rendes híreket és írják oda, hogy ez az igazság. Hogy tudjam!

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!