Pészachi áldozat a hegy tövében

Szélsőjobboldali vallásos aktivisták idén már Jeruzsálem Óvárosában hajthatták végre a pészachi bárányáldozatot.

Bárki, aki már belefáradt – vagy még nem volt ideje beleásni magát az izraeli történelem és politikai élet rejtelmeibe, könnyen átsiklott az alábbi híren: vallásos csoport pészachi bárányáldozatot hajtott végre Jeruzsálem óvárosában. A furcsaságot legfeljebb az jelenti majd számukra, hogy az áldozatokat a második templom elpusztítása óta tudvalevőleg nem ajánló zsidók ezúttal bizony alaposan legyilkoltak egy bárányt. Az azonban senkit sem akasztott meg, hogy az áldozat hol történt – és kiknek a jelenlétében. Nézzük hát, miért is érdemes alaposabban körülnézni.

Pészachi áldozatot a Tóra szerint a templomban kell végrehajtani, a részletekbe menő leírást pontról-pontra követve. A második templom lerombolása óta tehát ilyesmire hivatalosan nem kerül sor – csak úgy, ahogy az összes többi napi és ünnepi áldozat is a múlt ködébe vész –, róluk is csupán a vallásos írások őriznek meg (ugyancsak) rendkívül részletes beszámolókat.

A probléma elsősorban az, hogy a templom nem áll. Ezt tetézi a tény, hogy a Templomhegy, a „Har Habait” jelenleg muszlim fennhatóság alatt áll, hiszen jelenleg két mecsetnek, az Al Akszának és a Sziklamecsetnek ad otthont. A legtöbb zsidó ráadásul nem is megy fel szívesen a Templomhegyre, nem tudva biztosan, hol állt az egykori szentély legszentebb pontja, amelybe csak a főpap léphetett, ő is csak évente egyszer.

Van azonban egy politikai-vallási kisebbség, akiket mindez nem tántorít el és 6 éve titokban-féltitokban igenis végrehajtják a pészachi áldozatot, azzal a nem titkolt céllal, hogy felélesszék a hagyományt – és szépen-lassan visszahódítsák majd a Templomhegyet is. (Ezzel előreláthatólag egyben a III. Világháborút is kirobbantanák.) Ez a szélsőjobboldali vallásos cionista csoport sokáig igyekezett elkerülni a reflektorfényt, ám az elmúlt pár évben elkezdtek erőre kapni és megpróbáltak közelebb kerülni a „Szentek szentjéhez”. Az idei kérelem beadásakor a közvetlenül a Siratófal és a Templomhegy melletti Davidson Régészeti Központot szerették volna megszerezni helyszínnek, ám a rendőrség nem járult hozzá az engedélyhez. Döntésüket a Legfelsőbb Bíróság is jóváhagyta.

Így kapták meg végül a Jeruzsálemi óváros zsidó negyedének központi terére, az újjáépült Hurva zsinagóga mellé az engedélyt –, ahol számos apróbb fiaskó mellett megtarthatták az idei ceremóniát. Senki nem volt elégedetlen azonban. Két évvel azelőtt a bárányáldozatra egy vallásos negyed mélyén, egy iskola udvarán került sor – a Templomhegytől csupán párszáz méterre (légvonalban) lévő tér hatalmas előrelépésnek számított.  „Ha 100%-ot kérsz, 70%-ot biztos kapsz.” – magyarázza Rafael Morris, a Hozrim Lahar (Visszatérünk a hegyre) csoport vezetője.

Egy pár nappal pészach előtt, április 6-án megjelentek hát a téren a talpig fehérbe öltözött, mezítlábas papok és a főpap, a feláldozandó bárány, a különböző rituális eszközök és még egy oltár is épült – a leírásoknak megfelelően.

A látványosságot pár száz lelkes szélsőjobboldali szimpatizáns követte figyelemmel – férfiak, nők és gyerekek, akiket még az apró technikai nehézségek sem tántorítottak el. Az elektromosság például vagy 2 órára elment, és egy neves rabbi sem vett részt az eseményen (a múlt évvel ellentétben) és az állatáldozatból gyűjtött több liternyi vér végül elfogyott még azelőtt, hogy megtölthették volna vele a rituális tartályokat.

A bárány megnyúzása alatti időben számos felszólaló lépett a közönség elé, köztük a likudos Yehuda Glick, akinek megjelenésekor az egyik fehérruhás pap csak annyit sziszegett maga elé, hogy „tessék, egy baloldali.”

„Világ Ura, néped azért gyűlt ma össze, hogy elmondják, szövetségbe akarnak veled lépni.” – szónokolta Glick. Az összegyűlt nép száma azonban szerinte is kívánnivalókat hagyott maga után és megjegyezte, hogy „nyilvánvalóan nem tettek eleget annak érdekében, hogy a tömegek tudtára hozzák ennek a fantasztikus eseménynek a hírét”.

Az ott levőknek azonban kevés bátorításra volt szüksége. Sokan „Kahanának igaza volt” feliratú trikóban állták végig az eseményt, míg a teret körülvevő bódékban a Templomhegy visszaszerzésére irányuló mozgalom tagszervezeteit ismerhették meg az érdeklődők. Kapható volt itt trikótól kezdve a műanyag karkötőn és a Szentélyt ábrázoló kis medálokon át minden – méltó szuvenírjei egy emlékezetes délutánnak.

Amikor pedig a bárány már a rituális kemencében pirosodott, Simson Elboim, a mozgalom kevés belzi haszid tagjának egyike emelkedett szóra. „Végső soron a kormány a népet akarja szolgálni, és a nép a Templomot akarja. Áldozni akarnak. Ha így folytatjuk, akkor nincs messze a nap – talán csak pár év választ el minket tőle –, amikor végre ismét a Templomhegyen ajánlhatjuk fel áldozatainkat az Örökkévalónak.”

Ámen?

A fotók egy korábbi ceremónia videófelvételéből valók.