Surányi J. András képeihez

A következő írás elfogult lesz. Nem lehet más, ha olyan valakiről ír az ember, akit nemcsak több mint húsz éve ismer, de közeli barátjának is tart, és szeret. Ezzel az érzéssel András irányában nem vagyok egyedül, itthon és otthon, e két hazában.

A fényképezés András egyik legfőbb önkifejező tevékenysége, de közel sem az egyetlen. Az utóbbi években több gyűjteményes munkája is megjelent Magyarországon könyv alakban, gazdag fotóanyaggal illusztrálva (A Pesti Brodway, A hatodik kerület díszkútjai, Zsidó temetők ikonográfiája, Az épületdíszek mitológiája). Írásait évek óta rendszeresen olvashatjuk az Új-Keletben is.

András vezetőségi tagja a Budapesti Városvédő Egyesületnek. Vezet német és magyar nyelvű várossétákat, melyek a város, és ezen belül a hatodik kerület építészeti múltját és kultúrtörténetét mutatják be. A városvédők számos kiállításának volt grafikus-tervezője az utóbbi években, és vezette a Terézvárosi Művelődési Alapítványt is. Iskoláit Budapesten, Lipcsében, Berlinben és Bécsben végezte könyvtervező-grafika szakon, és mint vendégdiák a fotográfián.

Férjemmel röviddel Izraelbe érkezésünk után találkoztunk először Andrással, amikor még ismeretlenül segített első állásunkhoz jutni a Harel Galériában. Sose felejtem el azt a széder estét, amit ő vezetett le, azt hiszem, szintén nulla tapasztalattal. Azóta is évről évre azt az estét szeretném újjávarázsolni – mindeddig sikertelenül. Alkotótársunk idősebb bátyánkként, testvér-viták és hasznos tanácsok során alakította mindkettőnk művészeti tevékenységét.

András fényképei ellentmondanak annak az általánosan elfogadott sznob-vélekedésnek, mely szerint a színes fénykép hátrányban lenne a fekete-fehérekkel szemben, hisz azokban lehetetlen egyszerre érvényesíteni a színkompozíciós és a képszerkesztési elveket. András fényképei tökéletes színélményt nyújtanak. Tel Aviv-Jafo-i fotói mára részben történelmi relikviák is, amennyiben a villámgyorsan változó, épülő város tünékeny pillanatait rögzítik folyamatukban, immáron negyed évszázada.

Az itt bemutatott fényképeket a legutóbbi, április eleji látogatásának anyagából válogattuk.