Vannak szexi telepesek? Mivel a média szereti ezeket a hősöket „vallási fanatikusokként” ábrázolni, azt gondolnánk, hogy nem is léteznek. Hacsak nem a saját szemeinkkel látjuk őket Júdea-Somron (más néven Ciszjordánia) gyönyörű földjein. Ezen a bibliai tájon a világ legforróbb szívdobbanásait élhetjük át. Nem csak azért, mert durva terepen nőttek fel ezek a fiúk, ami az ős-férfit hozta ki belőlük, hanem azért, mert védik a szabad világot, akkor is, ha ezt a világ nem értékeli. Itt csak a hét legszexisebb telepest mutatjuk be, néhány gondolattal arról, hogy mi teszi őket annyira szexivé – belülről és kívülről.

Igen Hölgyek, akad a fiúk közt facér is…

1Yair Adler, a legjobbá válás útján

Az amerikai bevándorlók fiaként Gus Ecionban született és nevelkedett a 25 éves Yair, aki a gimnáziumi évei után, ahol már szívtipró volt, egy katonai előkészítő iskolába ment, hogy érzelmileg, fizikailag és lelkileg felkészüljön a különleges erők parancsnoki szolgálatára a Palszar 401 Páncélos Hadtestben. A múlt nyár folyamán a gázai háború alatt, Yairt tartalékos szolgálatra hívták be, tehát az volt a dolga, hogy házról-házra és alagútról-alagútra keresse a gyáva terroristákat. De nem csak rosszfiúkat keresett, a jó fiúkat ő ápolta. A gimnázium alatt Yair a Big Brother programban önkénteskedett, ahol fiatal fiúkat mentorált, hogy a maguk és az országuk számára a legjobbak legyenek. Jelenleg a Jeruzsálemi Főiskola mérnök hallgatója. Szeret gitározni és utazni – és igen, facér!

2Amichai Ben David, a macsó, akinek van esze és szíve

A tengerkék szemekkel és kaland szerető személyiséggel rendelkező Amichai Ben David 26 éves, de már 3 éves korában kész volt a környékbeli lányok szíveinek megdobbantására, amikor Efratba, Gus Ecionba költözött a családjával. A középiskolában a Simcha Layeled (Öröm a Gyereknek) nevű Jeruzsálemben működő szervezetben önkénteskedett, ahol fogyatékkal élő és súlyosan beteg gyerekek életminőségének javításában segített. Az Izraeli Hadsereg szolgálatában Amichai a fegyveres testület 401-es részlegében, Gázában, Szíriában, Libanonban, Egyiptomban és Júdea-Somronban védte a népét. A sport iránti szeretete a Netanya-i Wingate Sport Akadémiához vezette. A labdarúgó-bajnokságokból egyenesen az Efrat-i labdarúgó liga edzői pozíciójára lépett. A kockás has azonban nem csak egy macsót takar. Jelenleg a Herzlia-i Interdiszciplináris Központban tanul, és szabadidejében vérellátást szervez. Amichai az Izraeli Érdekképviselet elhivatott támogatója, részt vesz az egyetem politikai vitáiban és aktív szerepet tölt be a Beit Prat nevű vezetői képzési programban. Egyedülálló. (Őrület.)

3Arik Dushi, aki humusszal teremt békét

Miközben a politikusok a békefolyamatról beszélnek, az Arielből származó Arik Dushi tesz is a békéért. Az Arielben alapított Hummusz közösséget, a Hummus Abu Dushi-t – ami mára már egy helyi intézmény –, a szomszédos Kifl Haris városból származó Faisellel, palesztin partnerével működteti. A szervezetük az egyik legfontosabb példa arra, hogy a palesztinok és az izraeliek egyesülhetnek a legfontosabb igényeiken, a hummuszon keresztül. Arik és Faisel olyanok, mintha testvérek, a gyerekeik, mintha igazi unokatestvérek lennének. Arik és ötletes gondolatai, nem is beszélve a személyes varázsáról és a jó megjelenéséről, kiváló diplomáciai szolgálatot jelentenek a településeknek abban, hogy a szerepük nem megosztani kívánja az embereket, hanem összehozni őket. A vállalkozói tevékenysége mellett Dushi két gyerek édesapja és Ariel telep tanácstagja. Fáradhatatlanul dolgozik, hogy Szamária városa izgalmas élőhellyé váljon, különösen a diákok és a fiatalabb generációk számára. Legközelebb, ha Arielben járunk, győződjünk meg erről és látogassuk meg őt és Faiselt, együnk a házi hummuszukból, mert az az igai rock’n roll!

4Yaacov Ehrlich, a másfajta radikális telepes

Yaacov Ehrlich olyan ember, aki jó, ha körülöttünk van. 6 éves volt, amikor a szüleivel alijázott egyenesen Efratba, Gus Ecionba. Ez a modern hős, a katonai szolgálatát az Izraeli Hadseregben az elit Sayeret Golani egységben kezdte, és később példátlan bátorságú mesterlövész lett, ezért az IDF különleges küldetésekre küldte különböző brigádokhoz. Az IDF szolgálatát a Gus Ecion-i regionális parancsnokának jobb kezeként fejezte be, …és egy szerencsés hölgy férjeként. Ezután belépett az ország egyik legfelsőbb biztonsági szolgálatába, és az izraeli-jordán határon a hazai biztonságának erősítéseként szolgált, ami alatt súlyos sérülést szenvedett. De ez nem akadályozta meg abban, hogy élje szenvedélyét, és feltárja a föld szépségeit. Yaacov extrém sport idegenvezető, lövészet és hegymászás oktató, és végül Efrat biztonsági szolgálatának vezetője lett. Yaacov a Júdea-Somron legértékesebb ravsac-a (biztonsági vezetője) cím büszke tulajdonosa.

5Adam Halley, a föld és a motorok szerelmese

Adam belefáradt abba, hogy a nézője legyen a modern zsidó történelemnek és ne annak résztvevője. Ezért alijázott Izraelbe az Egyesült Államokból, rögtön a középiskola elvégzése után. És részt is vesz a modern izraeli történelemben! Amikor nem küzd az IDF tartalékos kapitányaként, egy a Terrorizmussal Leszámoló Egységben, akkor frontvonalakon segíti a csapatokat. A Védelmi Pajzs hadművelet alatt Adam az IDF pizza kampányát segítette, és saját maga gyűjtött pénzt a Facebookon több mint 750 pizza kiszállítására a csapatoknak. A szenvedélyes motorkerékpáros, ez a szexi telepes az akkor 18 éves fiát egy „IDF Motorkerékpáros Örökség” útra vitte el az USA-ba, mely turné során több mint 6500 mérföldet tettek meg 2 motorkerékpáron, és előadásokat tartottak Izraelről és az Izraeli Hadseregről, valamint a telepes életről. Adam a Youtube csatornáján, a blogján és a Facebook oldalain dokumentálta az utazást, amivel több mint 5 millió követőt szerzett. Gyönyörű feleségével és gyermekeivel Szamarinban, Ginot Somronban él.

6Josh Hasten, aki büszkén kommunikál

Josh Hasten a homlokába csúszó kipával a fején és a fényes zöld, intenzív tekintetével szenvedélyt, céltudatosságot és intellektuális kíváncsiságot sugároz. Az Indianapolisból származó és Elazarban, Gus Ecionban élő Hasten a kommunikáció nagymestere. A Kol Iszrael (Izrael Hangja) rádión a „Josh Hasten Show” házigazdája. Mélyreható, de szórakoztató interjúiban beszél Izrael és a települések erkölcsi igazságosságáról. Nem csak a mély, szexi hangja teszi különlegessé rádiósként, hanem az őszinte érdeklődése az emberek ránt, akik a világ minden tájáról szívesen beszélgetnek vele. Az egykori újságíró írt egy gyerekkönyvet is, Itamar barátokat szerez címmel és olyan alcímmel, hogy A gyerekek zsidó testvériségének története. Nemrég fegyvert vásárolt annak érdekében, hogy a fivérei és lánytestvérei biztonságban legyenek Jeruzsálemben az iszlám terrortámadások gyakorisága közepette. (Még gyakorolja a fegyverhasználatot, szóval ne mondjuk meg a terroristáknak, hogy valójában csak egy kedves ember.)

7Shmuel Cooper, az erős és érzékeny ember

Az USA-béli Oregonból és az angliai Londonból származó Shmuel a családjával 6 évesen Moshav Modiin-ba alijázott és 1985-ben a Júdeai-hegységbe, Gus Ecionba költözött, majd soha nem nézett vissza. Shmuel az Ecion-dandárban szolgált, amikor a bázis még Beit Lechemben volt. Azóta is a seregnek szenteli életét, jelenleg az YAKAP 156 számú egység tartalékának vezetője, hi-tech és low-tech módszerekkel az ujjlenyomat-elemzésért, az elesett hősök azonosításáért felelős. Többé-kevésbé ez az egyik legnehezebb feladat, de ő érzékenységgel és szeretetteljes odaadással, kiemelkedő hazaszeretettel teljesíti a feladatot. „Oda megyek, ahova küldenek” a hitvallása. Az IDF nagyagyúi bizonyára tudják, hogy kire számíthatnak! Shmuel híres mosolyát széles körben ismerik Efrat városában, hisz ő kezeli az Access Credit fiókot a város kereskedelmi központjában. De hölgyek, kérjük, csak távolról csodálni a mosolyát! Shmuel Leora odaadó férje, hat gyermek szerető apja, akik közül kettő jelenleg az IDF-ben szolgál.

Az eredeti cikket ők írták:

Az Arielből származó Orit Arfa, az első Beit El-i látogatásakor, 2005-ben fedezte fel a telepes élet szexiségét. A felfedezése a gázai telepesekről szóló regényében, a „The Settler”-ben kulminálódott, mely regény egy szexi Gus Katif-i nőről szól, aki a telepes életét elhagyta a tel-avivi éjszaka királynője címért. Érdemes olvasni a honlapját: www.oritarfa.net

Zahava Englard a „The Gilboa Iris” (Gefen kiadó) és a „Settling for More: From Jersey to Judea” (Devora kiadó) könyvek szerzője. A kedvenc idézete: „Ha nem ellentmondásos a téma, minek vele foglalkozni? (Igen, az idézet tőle származik.) Négy felnőtt gyerek édesanyja, két telepes fia harcolt az Izraeli hadseregben. Egyedülálló (szexi, persze), a Júdeai-hegységben él.

FORRÁSisraellycool