Jeruzsálemben változtatások előzik meg Donald Trump érkezését

Donald Trump - fotó: wikipédia

Az amerikai elnökök hagyományosan nagy gonddal előkészített és hosszasan eltervezett látogatásaival szemben ezúttal rendezetlenség és folyamatos változtatások előzik meg Donald Trump hétfő délben kezdődő kétnapos izraeli-palesztin útját.

Többszöri programváltoztatás előzte meg már az elnöki gép reptéri fogadását is: a Háárec című újság honlapjának értesülése szerint először hosszú beszédekkel és kézfogásokkal teli ünnepséget terveztek, majd a Fehér Ház kérésére a meleg miatt lerövidítették a programot: csak a két himnusz hangzik el, Donald Trump csak Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel, Reuven Rivlin államfővel és Juli Edelstejnnel, a kneszet elnökével ráz kezet, a miniszterek jelen sem lesznek.

Később mégis úgy határoztak, hogy önkéntes alapon odamehetnek a kormány tagjai, de egy biztonsági ellenőrzés miatt két és fél órával korábban kell megérkezniük és csak messzebbről figyelhetik a történéseket. Ekkor a miniszterek többsége a távolmaradást választotta, és ezért vasárnap reggel Netanjahu kötelezővé tette kormánya tagjainak a megjelenést az amerikai elnök repülőtéri fogadásán.

A Szaúd-Arábiából érkező amerikai elnök először Rivlinnel folytat megbeszéléseket az államfő jeruzsálemi rezidenciáján, majd Trump izraeli kíséret nélkül “magánlátogatásra” a jeruzsálemi óvárosba megy, ahol egyedül imádkozik a Siratófalnál és a Szent Sír-székesegyházban, Jézus keresztre feszítésének és sziklasírjának helyszínén.

Hivatalban lévő amerikai elnök még sohasem járt a Siratófalnál a terület különleges jogi státusa miatt. Jeruzsálem óvárosát Izrael 1967-ben foglalta el Jordániától és a nemzetközi jog értelmében megszállt területnek minősül, de Izrael semmilyen jövőbeli tárgyaláson nem kíván lemondani róla.

Később hétfőn kora este a King David szállodában az amerikai elnök az izraeli kormányfővel tárgyal, aki utána este díszvacsorán is fogadja rezidenciáján. Az amerikaiak az utolsó pillanatban lemondták a két delegáció közös ünnepi vacsoráját a szállodában, amelyen Avigdor Liberman izraeli védelmi miniszter és Rex Tillerson amerikai külügyminiszter elnökölt volna.

Csakis szervezési, logisztikai nehézségekre hivatkoztak és tagadták, hogy a vacsora elmaradása bármiféle feszültséget jelezne, de a The Jerusalem Post honlapja arról számolt be, hogy Tillerson Szaúd-Arábiában olyan kijelentést tett, hogy hajlandó lenne tárgyalni Izrael ősellenségével, Iránnal.

Az amerikai elnök kedden délelőtt Betlehemben Mahmúd Abbásszal, a Palesztin Hatóság elnökével találkozik, majd rövid látogatást tesz a Jad Vasemben, a holokauszt emlékmúzeumában, ahol elhelyezi az emlékezés koszorúját.

Utóbbi programponttal kapcsolatban is számos vita folyt, az amerikaiak ugyanis megpróbálták mellőzni, Izrael viszont ragaszkodott hozzá, és végül egy szokatlanul rövid látogatásban sikerült megállapodniuk.

Donald Trump kedden az Izrael Múzeumban mondja el a Közel-Keleten kíváncsian várt programadó beszédét. Az elnök várhatóan a palesztin-izraeli békefolyamat feléledését próbálja majd elérni bizalomerősítő intézkedésre kérve a feleket, Izraelt a telepesépítkezések ha nem is befagyasztására, de legalábbis mérséklésére, a palesztinokat pedig az ellenségesség és az erőszak feladására kérve.

Az Izrael Múzeum kiválasztása is az eredeti tervek átalakításának eredménye, ugyanis az elnök korábban a Masszádán, a Holt-tenger melletti ókori fellegvár romjain szeretett volna szónokolni, de végül Washingtonban lemondtak erről az elképzelésről egyrészt a nagyon meleg idő miatt, másrészt mert az elnököt odaszállító helikopter megrongálhatta volna a romokat.

Nemcsak a helyszínek és az időpontok okoztak csalódást az utóbbi napokban Jeruzsálemben. Vasárnap már szinte bizonyosak voltak benne, hogy ezúttal is elmarad az Izraelben évtizedek óta várva-várt bejelentés az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetéséről, amelyet pedig Trump elnökválasztási kampányában – több republikánus és demokrata elődjéhez hasonlóan – megígért.

Szintén aggodalmat keltett az első külföldi elnöki látogatás első állomásán, Szaúd-Arábiában megkötött nagyszabású amerikai fegyverüzlet. Juvál Steinic energiaügyi miniszter vasárnap aggasztónak nevezte a több mint százmilliárd dolláros megállapodás megkötését egy Izraellel szemben ellenséges országgal, s kijelentette, hogy ez ügyben magyarázatokat várnak Jeruzsálemben, hiszen “senki sem tudja, mit hoz a jövő”.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI