Pénteken a Szulam Jakov fesztiválra igyekeztünk Ginoszar kibucba, miután viszonylag gyorsan és jól szervezetten bepakoltuk a kempingezős cuccot a kocsiba. Minden a terv szerint haladt, a hangbeállás csak ötre volt kitűzve, mi még előtte szerettünk volna sátrat verni, pancsolni és felfedezni.

Az út kellemesen telt, beszélgettünk, zenét hallgattunk. Mind az öten elégedetten és tettrekészen kászálódtunk ki a kocsiból az út végén. A jegyeink felvétele ugyan nem volt zökkenőmentes, de barátságosan villogó mosolyok kíséretében sokkal könnyebb várakozni, főleg, ha annak a zenekarnak a cd-jét hallgatja a stáb, akikkel Gergő fellépni készül. A Malabi Tropical latin balkáni egyvelege jól passzolt a helyzethez, mindenki feldobva és boldogan ringva intézkedett, ahogy este a koncerten is elégedetten és felszabadultan örült a közönség. A színpad előtti részt szabadon kell hagyni, hogy a szőnyegen ülők is lássanak. Ezt zokszó nélkül mindenki betartja, oldalt is remekül lehet táncolni, ezt tapasztalatból állíthatom.

A gyerekek a zenekar kérésére felcsaptak lemezárusnak, lelkiismeretesen tettek vettek. A koncert nagy siker, mindenki boldog és elégedett.  A fesztivál, túl a negyvenedik alkalmon is fiatalos lendülettel és nyugodt légkörben zajlik, koncertekkel, zenei workshopokkal, mese és juggling sátorral, közös szombatfogadással, tánc, tai chi és jóga órákkal, kézműves sarokkal. Szeretek részt venni ebben a kellemesen laza dologban. Rendezett és tisztán tartott gyepes, fás környezet, kiegészülve egy medencével, és a Tiberiás tóval maga a gyerekbarát fesztivál csúcsa.

Van is gyerek bőven, amiből jó néhány, mint a legújabb Jákob lajtorjája generáció képviselői, fel is invitálódnak a színpadra az utolsó szombati koncerten. Maga a frontember – pontosabban asszony – megy értük a közönség soraiba, miután korát meghazudtoló ruházatban és mozgással lenyomta a rock klasszikusokból összeválogatott ötven perces műsorát. A gyerekek közül vannak konzervatívabb kinézethez szokottak, akik leplezetlenül bámulják a színes raszta tincsekkel feldobott fekete hajú, minden ujján gyűrűt viselő, neccharisnyás, párducmintás miniszoknyás, stones-os polóban érkező hatvanas nőt. Voltak akik a szüleikkel együtt mentek a színpadra, de volt egy hároméves forma kislány, kezében játékbabával, aki azonnal masírozott a “néni” után.

Ez a megható színpadkép zárta számunkra a fesztivált, indultunk haza, így lemaradtunk a nagy zuhéról, ami elmosta a záróceremóniát. Hazafele már kevésbé voltunk dinamikusak, többször is meg kellett állni, kávéfőzéssel tarkítva fogytak a kilométerek. Otthon a kis házban az elsőszülött katona és a barátnője fogadott bennünket, akik mindig lelkesen kapnak az alkalmon, ha hétvégére elutazunk, mi pedig mindig lelkesen megosztjuk velük az ilyen irányú terveinket. Olyankor is szeretnek nálunk lenni, ha mi is itthon vagyunk, ami a jiddise máme énemnek külön öröm.

A hétvégi nyaralással egybekötött munka elillant hamar, kezdődik a szorgos-dolgos hétköznapok sora, gondoltam magamban vasárnap reggel, majd fél hétkor már fel is ültem a másodszülött katonával a buszra a kisbolt előtt a faluban, hogy elérjünk a városba, aztán újabb busszal a nagyvárosba, majd vonattal Haifára. Oda kapott leghamarabb időpontot ortopédiára a honvédség keretei között működő rendelők közül, ahol katonaként ellátásra jogosult.

Négy óra alatt megtettük az utat egy irányba, akkor még nem tudtuk, hogy a kettesben levősre tervezett, Haifával is ismerkedős napunk egy részét külön töltjük majd, hiszen a katonai bázison belül működő rendelőbe civileket nem engednek be, ahogy azt sem, hogy annyira elfáradunk majd mindketten az utazás és a várakozás óráiban, hogy a városból semmit sem akarunk majd alaposabban megnézni. A lényeg, hogy a háta rendbe fog jönni, ami egy ideje eléggé fáj és az kényelmesebb lenne, ha nem fájna, akkor is, ha az alapkiképzésen épp túlesett.

Donald Trump látogatása és a délben kezdődő matematika érettségi miatt hétfőn csak két tanóra megtartására volt kilátás a harmadszülött jeruzsálemi iskolájában, így nem ragaszkodtunk hozzá, hogy bemenjen és órákig várjon, míg haza tud jönni. Helyette itthon matekozhatott, angolozhatott és ami még ennél is fontosabb, dobolhatott és zenét is írhatott, ráadásul rollerrel is gyakorolhatta az éppen aktuális trükköket. Az igazságosság jegyében a negyedszülött sem ment suliba, bár az ő útvonalát egyáltalán nem érintette az amerikai küldöttség.

A szomszédos kibuc turkáldájának kerítésén egy amerikai és két izraeli zászló fogadott bennünket. Bent nem volt nagy a nyüzsgés, de munkanap délelőttjéhez képest szép számban összegyűltek a népek. Mi könyveket és ruhákat csereberélünk itt félévente, ilyenkor persze a bakelit lemezeket is végigszántjuk. Ma egy jó minőségű laptop táska is a kezünkbe akadt, amit féláron adtak, azzal a felkiáltással, hogy megérkezett az országba Donald Trump.

Tulajdonképp már most egy csomó jó történt velünk miatta, az aktuálpolitika közvetlen és azonnali behatással van az életünkre. A turkáldában hangosan szól a rádió, közvetítik az amerikai elnök gépének érkezését, kommentárok hangzanak el, párhuzamosan a vásárlók is beszélni kezdenek, mit várnak ettől a látogatástól. A többség békét vár, vagy valamiféle megoldást, ami jobb, mint a mostani. Hisznek benne, hogy lehetséges, és hogy pont ez a férfi fogja kialkudni, aki büszkén vállalja, hogy könyvet még sosem olvasott. És miért ne? Ha a sok korábbi politikában jártas, művelt főnek nem sikerült, lehet, hogy neki dafka menni fog. Remélni mindig lehet. A gyerekek mindenesetre kedden sem mennek iskolába. Nem kell azt úgy elsietni.

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!