Egy kutató felismerte Raoul Wallenberget egy korabeli híradófelvételen, és ezzel megtalálta az első mozgóképeket a vészkorszakban magyar zsidókat mentő svéd diplomatáról – jelentette vasárnap a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlap.

Az 1940-ben forgatott filmkockákon az embermentő hős utasításokat ad egy lőgyakorlaton a céltáblával szemben fekvő polgári védelmi katonáknak, majd szemügyre veszi lövéseik eredményét.

Az archívumából származó felvételt egy hónappal ezelőtt mutatta be egy kulturális műsorában a svéd közszolgálati televízió (SVT) , de egy kutató csak a múlt héten ismerte fel az egyik szereplőben Wallenberg alakját.

Ez az egyetlen eddig ismert filmfelvétel a Budapesten zsidó üldözöttek tízezreit megmentő svéd diplomatáról, akinek 1945 januárjában nyoma veszett, miután a szovjet csapatok egyik tisztjéhez utazott tárgyalni, aki minden bizonnyal fogságba ejtette.

A huszonöt másodperces filmrészletet Stockholmban vehették fel 1940 nyarán. Az akkor huszonkilenc éves Wallenberg egyenruhában céltáblákra lőni tanít kiskatonákat egy épület alagsorában.

Kovács Gellért Wallenberg kutató ismerte fel Wallenberget a felvételen, aki véletlenül látta a svéd tévé adását, majd gondosan tanulmányozta a képsorokat. A svéd embermentő 96 éves nővére, Nina Lagergren mozgása alapján is bizonyos benne, hogy testvérét kapták egykor kameravégre, mert elmondta, hogy felismerte mozdulatait, ahogy a rá jellemző módon a térdére tette a kezét.

Raoul Wallenberg nővére – képernyőfotó / SVT

„Ez nagyon megható, varázsos pillanat”- nyilatkozta Lagergren, aki 1944 óta nem látta bátyját. A svéd embermentő diplomáciai védettséget ígérő menleveleket osztogatott, ún. “védett” házakat hozott létre Budapesten, amelyek lakóinak svéd állampolgárságot és a háború utánra névlegesen befogadást ígértek Svédországba. Wallenberg a zsidó gyerekek ezreit is otthonokban védte, sőt olykor személyesen – többször élete kockáztatásával – mentett ki embereket Auschwitzba induló transzportokból vagy halálmenetekből.

A szovjet hatóságok eleinte tagadták őrizetbe vételét, majd 1957-ben bejelentették, hogy 1947. július 17-én szívrohamban elhunyt egy börtönben. Csak 71 évvel eltűnése után nyilvánították hivatalosan holttá Svédországban.

Ivan Szerov volt KGB-főnök napvilágra került emlékiratai szerint kihallgatásán az 1954-ben kivégzett Viktor Abakumov, a szovjet titkosrendőrség egykori főnöke azt állította, hogy egyenesen Sztálinnak, valamint Molotovnak, a második világháború idején regnáló szovjet külügyminiszternek a parancsára végezték ki Wallenberget.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.