Az amerikai ENSZ-nagykövet Izraelbe és a palesztin területekre látogat

Az ENSZ New York-i székháza, 2015. - fotó: Bruzák Noémi / MTI
Az ENSZ New York-i székháza, 2015. - fotó: Bruzák Noémi / MTI

Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet a jövő héten Izraelbe és a Palesztin Hatóság területére látogat – jelentették be kedden Washingtonban.

Haley három napra utazik a térségbe, izraeli és palesztin vezetőkkel tárgyal. Az Egyesült Államok ENSZ-missziója egyelőre nem jelölte meg a leendő konkrét tárgyalópartnereket.

A vizit előtt a 45 éves politikus – aki korábban Dél-Karolina kormányzója volt – az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa genfi ülésén szólal fel. Ő lesz az első amerikai ENSZ-nagykövet, aki beszédet mond a szervezetben.

Nikki Haley korábban Izrael elleni elfogultsággal vádolta meg a világszervezetet és “szörnyűséges hibának” nevezte az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) 2016 decemberében elfogadott határozatot is, amely arra szólítja fel Izraelt, hogy hagyjon fel a megszállt palesztin területeken a zsidó telepek bővítésével. A határozat megszavazásakor az akkori amerikai ENSZ-nagykövet tartózkodott és nem vétózta meg a döntést.

Haley az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát is erőteljesen bírálta: “korruptnak” minősítette és – Rex Tillerson külügyminiszterrel összhangban – úgy vélekedett, hogy a genfi székhelyű intézmény “nem elég modern” és ha nem lesznek érdemleges reformok, akkor az Egyesült Államok megfontolja akár a kilépését is.

Nikki Haleynek ez lesz a második külföldi útja. A múlt héten jordániai és törökországi menekülttáborokban járt.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.