Izrael köszönetet mondott Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövetnek

Nikki Haley - fotó: wikipedia

Benjámin Netanjahu miniszterelnök, Reuven Rivlin államfő és Cipi Hotoveli külügyminiszter-helyettes köszönetet mondott az Izraelbe látogató Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövetnek, amiért a diplomata az ENSZ-ben Izraelt védte – jelentette a helyi média.

Nikki Haley háromnapos izraeli látogatásának kezdetén, Netanjahuval tartott találkozója előtt úgy vélekedett, hogy az ENSZ durván bánt Izraellel, de már változik a világszervezet viselkedése, megértette, hogy nem teheti ezt tovább.

“Csak kimondtam az igazat”- mondta Haley, aki szerint az ENSZ egyszerűen azért bánt durván Izraellel, mert megtehette. Haley bejelentette, hogy elfogyott emiatt a türelme.
Az izraeli miniszterelnök megköszönte az amerikai politikus kiállását Izrael mellett. “Az emberek nagyra tartják az igazságot, nemcsak értik, hanem érzik is”- mondta Netanjahu. “Örömmel látjuk fáradozásainak gyümölcsét, a józan ész szokatlan győzelmét”- tette hozzá.

Az izraeli miniszterelnök kifejtette, hogy szerinte Donald Trump amerikai elnök és Haley megváltoztatták a közbeszédet, új normákat állítottak fel, amelyeket mindenki követni kezdett, s ezzel hatalmas változást idéztek elő Izrael és Amerika számára.
Haley szerdán Rivlinnel is találkozott, aki köszönetében hangsúlyozta, hogy az új amerikai ENSZ-nagykövetnek hála Jeruzsálem már nincs egyedül az ENSZ-ben, és már nincs a pofozózsák szerepben.

Hotoveli egy régészeti ásatáson talált, ezernégyszáz éves, menóra gyertyatartót formáló aranymedált ajándékozott az amerikai vendégnek ENSZ-beli tevékenysége elismeréséül.

Nikki Haley Trump májusi izraeli programjához hasonlóan magánlátogatást tesz a jeruzsálemi óváros keresztény és zsidó szent helyeinél, majd Betlehembe utazik, ahol palesztin vezetőkkel találkozik.

Csütörtökön Izrael északi és déli, a Gázai övezet melletti határövezeteit tekinti meg, és beszélget a gázai határnál található egyik kibuc lakóival.

A januárban hivatalba lépett új amerikai ENSZ-nagykövet előzőleg a világszervezet Emberi Jogi Tanácsának genfi ülésén bejelentette, hogy országa felülvizsgálja tagságát ebben az intézményben a tanács “krónikus Izrael-ellenes elfogultsága” miatt.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI