miként számol be a magyar nyelvű izraeli és magyarországi média Izraelről  

Júniusban két operett-társulat is vendégszerepel Izraelben: a budapesti és a kolozsvári. Az operett – a magyar operett – talán a legpiacképesebb magyar szellemi termék manapság a világban. Nem fűzöm hozzá cinikusan, hogy jellemző: a világra és Magyarországra is. Én szeretem az operettet. Nem kérek érte vállveregetést, és nem zavar, ha a harcos sznobok kiközösítenek érte. Negyven éve színházban élek.

És az operett színház.

A színpad nem az a hely – a közhiedelemmel ellentétben –, ahol az a dolgunk, hogy a meséről elhitessük, hogy valóság. Fordítva. Itt minden, még a valóság is, átesik egy stilizáción, hogy mese lehessen. A színházművészet története erről a folyamatról szól.

És az operett színház – zenében, zenével stilizáló színház, akárcsak komoly „nagybácsikája”, az opera. (Tőle örökölte minden vagyonát, bár kicsit tékozlóan bánik vele.)

Szép város Kolozsvár, de az a város, amiről Marica grófnő énekel, nincs a valóságos Erdély térképén. A 20. századi zene térképén van, a Te rongyos élettel együtt.

Szimbolikus, ahogy a pesti Zeneakadémián 1900-ban együtt ülnek Koessler János zeneszerző-osztályában Kálmán Imre és Bartók Béla. Ugyanabból a zenei tudásból két út indult. A 20. század poklait vizionáló, személyességével és egyetemességével megrázó Bartók életmű, és Kálmán Imre meseországa. Ha tetszik, ha nem, a kettő együtt a magyar néplélek. (Ha létezik ilyen egyáltalán. Ha nem létezik, akkor is hallható!)

A zajos sikerek Kálmán Imre útját kísérték. Az operett, ahol a tündérvilágban hús-vér figurák élnek és dalolnak, komolyabb kasszasiker. De még ma is?

„Maga a műfaj nem kompatibilis a 21. századi izraeli közgondolkodással…” – olvasom a Facebookon. Ennek ellenére minden évben viharos sebességgel fogynak el az Izraeli Operában a Budapesti Operettszínház előadásaira a jegyek. Anakronisztikus jelenség, de az operett mindig az volt. Létrejöttekor éppen robbanás előtt állt az európai színházművészet. Romantika, naturalizmus, Sztanyiszlavszkij és Brecht, expresszionizmus és avantgárd. Az izmusok tízévenként mindent lecseréltek a színpadokon. Még a rendíthetetlen opera műfaj is megújul minden új trend alatt, a mai napig. Az operett nem. Amikor megpróbálták megújítani, belahalt. Aztán, ha békén hagyták, feltámadt, mint egy kicsit poros főnixmadár. A mesék hősei, a feudális főurak kastélyaikból beköltöztek a polgárházakba, de lényegében semmi nem változott. Nosztalgia-etalon. Stabil irányzék a 21. század érzelemhiányos emberiségének a múlt rózsaszín bárányfelhői közé menekülni. Kétórányi varázslat!

Mert a színház az, és az operett színház.

Katarzis persze nincs, miért is lenne. Csak Kálmán Imre muzsikája, ahogy a fejünkbe száll, mint a pezsgőbuborék.

Aztán, ha elszáll, józanul fanyaloghatunk: Hát ez csak operett volt, tingli-tangli, hazug giccs. De már tudjuk – bár egyelőre tagadjuk: jövőre, ha jönnek, nagy duzzogva eljövünk megint.

Előadások ideje: 2017/06/15-17.
Jegyek: israel-opera.co.il

Fotó: Budapesti Operettszínház