Minden évben egyszer szivárványosan látom a világot, de legalábbis Tel-Avivot.

Arra mifelénk gyerekkoromban a felvonulásokon csak egyféle színű zászló volt. Kötelező volt és szürke. Ebből is gondolhattam, hogy a nemzetközi munkásmozgalom valami csúnya, komoly dolog. És csak Kádárék integettek vissza.

Innen ered a nagy felvonulások iránti ellenszenvem.

A Pride nagyon más. Izrael gyermekei jól érzik magukat, és szexuális beállítottságuktól függetlenül vonulnak a Meir-parktól lefelé a Bograshovon a tengerig, aztán végig a parton Jaffo felé. Több tízezren. A vonulásfóbiám elmúlt tavaly ugyanitt.

Már bennfentesként magyarázom a feleségemnek, hogy szokott ez lenni. Buli van, ünnep van. Hág sámeáh – boldog ünnepet, így köszön el a színpadon minden zenekar. Tudom, vannak, akik levakarnák ezt a színt az izraeli szivárvány palettájáról, de nem leszek ünneprontó. Ma így festünk. A parkban nagyik, unokák együtt táncolnak.

A szivárványgyerekek frivol menete nem korhatáros. A Pride úttörői 45+os feliratú cabrio-buszban a menet élén. Megtelnek az erkélyek.

Fotósként kicsit mindig szégyenlős voltam, ha vadidegeneket kell fényképezni az utcán. A tel-avivi Parádé népe nem vad és nem idegen, és szereti, ha fotózzák.

Feleségem azt is megfejtette, miért nem helyezi át Trump a követséget Jeruzsálembe: “Főnök, itt vagyunk a tengerparton, és az ablakból nézhetjük a Pride-ot!” És a Főnök meghallgatta a könyörgésüket. Idén is felkerült az amerikai követségre a szivárványos zászlófüzér.

Jönnek a kamionokon guruló látványosságok. Extrém vonaglás, gyönyörű testek. Kicsit sérti is a kövér büszkeségem, hogy sehol egy méretes pocak. A zene se valami szivárványos, csak a techno dühöng. Mire vége, már hallgatnék valami… bármit. Mozartot, vagy a Hava Nagilát ukulelén, csak ne ezt a szőnyegporolást. Több ezer ember erre tud pörögni, értem, csak morgok egy kicsit, rutinból.

Aztán lemegy a menet. Mi a tenger hűs habjait választjuk, és alszunk egy órát a pálmafák árnyékában. Mire hazaindulnánk, az utcák ragyogó tiszták, a szemét zsákokban, járnak a buszok. Kiment az ünnep, jöhet a sabat. Viszlát, Szivárvány!

Silló Sándor fotói

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.