miként számol be a magyar nyelvű izraeli és magyarországi média Izraelről  

Nagy intenzitással zajlik a tanév végi időszak az iskolásoknál, a katonák számára ezzel szemben semmiféle jele nincs a közelgő nyári vakációnak. Gergőnek jön a koncertszezon, de csak kvázi, hiszen egész évben egyenletesen rengeteg koncert van. Én befőztem egy kis sárgabarackot lekvárnak, mert valakinek a komoly dolgokkal is foglalkozni kell a családban.

Házi sárgabarack – fotó: Barcza Gergő

Az elemiben használttankönyv-rendszer van. Év elején mindenkinek kiosztják a csomagot, ami minden szükségest tartalmaz. Értelemszerűen a munkafüzeteket nem kell év végén leadni, a könyveket azonban beszedik. Esztiék iskolájában már három héttel az utolsó iskolanap elött visszakerültek a könyvtár polcaira, hogy aztán szeptemberben újra kiosszák őket.

Vannak pedagógusok, akik még tanítanának, de már kevésbé hihető az igyekezet. Ilyenkor a tankönyv nélkül oktató pedagógus tud csak igazán zavartalanul dolgozni tovább. A társasjátékórát tartó tanár, a zsonglőroktató, vagy a kertész. Zavartalanul oktat tovább a természettudomány tanára is, aki eddig is arra biztatta az ifjúságot, hogy ki ne nyissák az adott tantárgyból a könyvet, mert rémesen elmaradott dolgok vannak benne. Helyette projektmunkák voltak, társadalmilag hasznos találmányokat kellett csoportosan kitalálni, foglalkoztak az élelmiszerek E betűs tartalmával, a mosószer összetételével, a szelektív hulladékgyűjtés előnyeivel, meg az oktatási miniszter kevésbé életszerű rendeleteivel. Mindez egy vidéki iskolában történik persze.

Az igazgatónő valószínűleg az év végi beszédén tűnődik. Végignéz néha az osztályokon, név szerint ismer minden gyereket. Azokat is, akiknek még sosem kellett megjelennie rendbontásért az irodában, ahol már biztosan felstócolták a sarokban az emlékkönyveket, melyekben minden végzős gyerek szerepel, és melyekből minden végzős kap, még az is, aki egy másik rendszerben esetleg erre nem lenne méltó.

A végzős tanulók már teljes gőzzel készülnek az előadásukra, amiben jelenet, tánc, ének és zene is szokott lenni. Az évfolyamból minden gyerek és osztályfőnök szerepel. A végén majd a nagy színházterem tele lesz szülőkkel, testvérekkel, nagyszülőkkel, tanárokkal, és persze az érintett nebulókkal. Az igazgató röviden beszél majd, hiszen most a gyerekeké és a tanároké a főszerep. A közel kétórás műsor végén aztán mindenki magához öleli a végzős rokonát. Azokat a képeket és videókat is biztos megnézi majd valaki valamikor, melyeknek az elkészítésével a rokonság a teljes műsor ideje alatt foglalkozik, ahelyett, hogy magát a műsort nézné.

A különböző edzések és művészeti különórák előszeretettel tartanak év végi bemutatót, ahol meggyőződhetünk róla mi, szülők, hogy nem hiába járattuk a gyereket különórára. Így kerültem nemrég akrobatika bemutatóra, ahol fiúk, lányok vegyesen gurultak a levegőben és a földön.

Nagyon megnyugtató volt látni, hogy a felsőbbéves, 15-18 éves fiatalok túlnyomó többsége normális, sőt inkább molett testalkatú, ami egyáltalán nem zavarta őket a szaltózásban. Miután a tornázni beiratott gyerekek nagyon kicsi százalékából lesz olimpikon, sosem értem, miért kéne az edzésnek úgy kinéznie, mintha a mozgáson kívül lenne valami más cél.

Hálás vagyok a kis vidéki tornateremben dolgozó edzőnőnek, aki maga is felröppen a levegőbe, hogy ott pörögjön előre-hátra, megáll a kezén, végig cigánykerekezik a termen, hiteles, és közben vérprofi pedagógus. Pontosan ismeri a rábízott kisklambókat, tudja, ki miben, mikor, milyen segítségre szorul. Minden óra végén van körbenülős megbeszélés, de óra közben is jut néhány jól elhelyezett biztatás. Jó látni, milyen a tömegsport itt nálunk.

Noé művészeti gimnáziumában lezajlottak az érettségik. A nagy lovak már be sem járnak, csak a fiatalabbak koptatják a folyosókat. Ők is főleg tematikus napokat bonyolítanak, mint sportnap, osztálybuli iskolaidőben, múzeumlátogatás, kirándulás, közös reggeli, városi vetélkedő, és ez már egy ideje így megy. A zenészeknek még van gyakorlati vizsga, Noé vendégzenészként részt vesz egy felsőbbéves projektjében. A magánúton látogatott zenetanárnál is lesz koncert, ott is zajlanak a próbák. Az itthoni gyakorlást és folyamatos zeneírást csak a rollertrükkök gyakorlása szakítja meg.


Gergőnek koncertek, fesztiválok, stúdiófelvételek, esküvőn zenélések vannak a naptárába vésve, amikre én is megyek. Vendégségek zajlanak folyamatosan, vagyis nem történik semmi különös. Játszunk, főzünk, nevetgélünk, és a munkát is szórakozással kötjük össze. Van, amikor a munkát el is hagyjuk mellőle. Voltunk vidámparkban, trambulinokkal kibélelt csarnokban, tengerparton, és persze sétálni, kirándulni. Meg van munka is, ami szórakoztató együttlétté fajul. Gergő szopránszaxofonjának a megtisztítása is ilyen. A hangszer darabokban, a segédek és a mester önfeledten dolgoznak, közben beszélgetnek, nevetnek, igazi műhelyhangulat.
Szaxofonpucolás- fotó: Pettik Ági

A katonák őrködnek és dolgoznak, tanulnak és várják, hogy szabadon tölthessék a hétvégéjüket. Hirtelen felértékelődnek az otthoni ízek és illatok, könyvek és filmek, nem is beszélve a családról. A felnőtté válás ösvényén lépkednek, tanulják, mire képesek, mennyi türelmük, kitartásuk van. Kétségek felmerülnek és eltűnnek, kérdések és válaszok kergetik egymást. A katonaságban az olajzöld egyenruhába bújtatott fiatalok csapata csak látszólag homogén. Mindenki máshonnan jön, másmilyen ételekkel várják haza őket, mást tanulnak és tapasztalnak a szolgálati időben. A tanulás és tapasztalás azonban egészen bizonyos.

Tanulás és tapasztalat – fotó: Barcza Gergő