Izraeliek összegyűjtötték a kártérítést a kormányfő által beperelt újságírónak

Igal Sarna - fotó: facebook

Az interneten adakozó izraeli magánszemélyek másfél nap alatt összegyűjtötték azt a nagy összegű kártérítést, melyet a Benjámin Netanjahu miniszterelnök családja által indított rágalmazási perben született ítélet alapján kell kifizetnie egy újságírónak – jelentette a Háárec című újság honlapja kedden.

A kértnél magasabb összeg gyűlt össze 36 óra alatt Igal Sarna, a Jediót Ahronót publicistája számára, aki internetes közadakozást indított bírságának és a perköltségeknek a fedezésére.

Egy izraeli bíróság egy hete első fokon kiemelkedően magas, 100 ezer sékel (mintegy 8 millió forint) kártérítés, valamint 15 ezer sékel (mintegy 1,2 millió forint) perköltség megfizetésére kötelezte Sarnát, mert bizonyítottnak látta, hogy megrágalmazta a Netanjahu házaspárt.

Sarna hétfőn kezdte meg húsznaposra tervezett pénzgyűjtő kampányát a Giveback nevű izraeli adománygyűjtő honlapon. Felhívásában azt is bejelentette, hogy harcot kezd annak érdekében, hogy a parlamenti mentelmi jog előnyeit élvező politikusok más nyugati országokhoz hasonlóan Izraelben se indíthassanak ezentúl rágalmazási pereket.

Kedd délelőttig ezerhatvanegy izraeli a kért 115 ezer helyett már több mint 126 ezer sékelt adakozott, akik közül negyvennégyen a maximális, 500 sékeles (mintegy 40 ezer forintos) összeget utalták át.

Az első fokon pert vesztett újságíró bejelentette, hogy a bírság kifizetése után megmaradt pénzt, – és a fellebbezés utáni esetleges felmentését követően a teljes összeget – egy polgárjogi szervezet fogja megkapni, amely támogatja az “elhallgattatás elleni harcot, és a tudatosság növelését ezen a területen”.

Sarna a Facebookon egy tavalyi bejegyzésében azt állította, hogy a miniszterelnök felesége, Sara Netanjahu a Jeruzsálem és Tel-Aviv közötti autópályán megállíttatta a miniszterelnöki konvojt, és kiszállásra késztette közös autójukból Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, mert összevesztek és nem volt hajlandó egy kocsiban tovább utazni férjével.

A bejegyzés miatt a Netanjahu házaspár rágalmazásért beperelte az újságírót, és 279 ezer sékelt (mintegy huszonkét millió forintot) követelt kártérítésként. Márciusban a bíróság előtt azt vallották, hogy ilyen eset nem történt, és sérelmezték, hogy Sarna az eset közzététele előtt nem fordult hozzájuk kérdéseivel.

Sarna azt állította, hogy a biztonsági szolgálatnál dolgozó ismerősétől értesült az esetről, amelynek megtörténtében továbbra is bizonyos, de nem nevezte meg forrását, és nem tudta bebizonyítani kijelentését. Azzal vádolta a kormányfőt, hogy a perrel el akarja hallgattatni és anyagilag ellehetetleníteni.

A bírói döntést a Netanjahu házaspár megelégedéssel fogadta, az újságíró viszont jelezte, hogy fellebbez.

Igal Sarna munkaadója, a Jediót Ahronót Izrael egyik legnagyobb, magántulajdonban álló napilapja, és gyakran bírálja a miniszterelnök munkáját.

Korábbi cikkünk a témában

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI