Egy ideje nem voltam kint a piacon, de a héten már muszáj volt mennem, annyira hiányzott! És hát, mint általában, kicsit több dolgot vettem, mint kellett volna (Balázs, ezt most ne olvasd!), hiába vittem azt a fránya listát. Most a gyümölcsök miatt volt minden, ilyenkor annyi csodálatos gyümölcs van, hogy egyszerűen nem tudok leállni. Beindult végre a mangószezon, van isteni cseresznye, szilva, barackok, nektarin, dinnyék stb. Szóval elvesztem.

Elvileg azzal a szándékkal mentem ki, hogy hamárvégremangószezon, ami számomra a nyár fénypontja, csinálok egy jó kis hideg mangós panna cottát, és az lesz a heti recept. Nadeaztán a piac végén egyszercsak megláttam A MEGGYet, amit nem is tudom, mikor ettem utoljára, mert általában csak üvegben találkozom vele. Így hát szegény panna cottát eldobtam, és helyette meggyes pitét sütöttem. Nem csalódtam, egyszerűen csodálatos lett! Megint az egyszer már bemutatott francia galette pite alapot választottam, mert annyira egyszerű, szép és rusztikus, tényleg bárki meg tudja csinálni.

Azért ne aggódjatok, jön majd még mangós panna cotta is, és aki nem tudná, mi az, annak majd kiderül a következő hetekben…

Ééééés végre szuper fotókat is kaptok, mert Gabi végre újra ráér nekem fotózni, és nagyokat együtt enni, ami már naaaaagyon hiányzott!!!

Meggyes pite - fotó: Gabi Berger
Meggyes pite – fotó: Gabi Berger

Hozzávalók:

A pitetésztához:

  • 225 g vaj
  • 320 g liszt
  • 1 tk só
  • 1 tk cukor
  • 120 m jeges víz

A töltelékhez:

  • fél kiló meggy
  • 1 ek meggylekvár (elhagyható)
  • 3 ek cukor (ízlés szerint, lehet kevesebb is)
  • fél rúd vanília, vagy 1 kk vaníliakivonat
  • fél citrom leve
  • ¾ ek kukoricakeményítő
  • 1 db tojás

(esetleg egy pici cukor a tészta szélének szórásához, szeletelt mandula a díszítéshez)

A lisztet elmorzsolom a lehetőleg jéghideg vajjal (én mélyhűtőbe teszem kb. fél órára, és utána a reszelő legnagyobb reszelőjén belereszelem a lisztbe), majd hozzáadom a cukrot és a hideg vizet (ebbe jégkockát teszek, hogy biztos jó hideg legyen). Gyors mozdulatokkal összegyúrom. Amikor kész, gombócot formázok belőle, folpackba csomagolom és hűtőbe teszem egy-másfél órára.

Előmelegítem a sütőt 180 fokra, sütőpapírt terítek egy tepsire. A tésztát lisztezett gyúródeszkán kinyújtom, majd óvatosan a sodrófára tekerem és átemelem a tepsire. Elrendezem a tésztát a tepsi közepén. Ebből az adagból lehet két kisebb pitét is csinálni, ebben az esetben szépen egymás mellé rendezem őket.

A meggyet kimagozom, és egy tálban összekeverem a cukorral, vaníliával, citrommal és a keményítővel.

A tésztát megkenem a lekvárral úgy, hogy mindegyik szélén 3-4 cm-es peremet hagyok. A tészta közepére halmozom a gyümölcsöt, majd a tészta peremét ráhajtom.

Lekenem a tészta peremét tojással, tetszőlegesen megszórom cukorral és reszelt mandulával, majd kb. 35-40 percre a sütőbe tolom.

Tálaláshoz vaníliafagyit ajánlok a nagy melegben, de lehet tejszínhab és labane keverékéből egy jó kis pikáns, savanykás krémet is keverni.

Beteávon! Jó étvágyat!

Ja és ha szereted a cikkeimet, és úgy érzed, szívesen támogatnád még több ilyen csodálatos recept születését, akkor támogass minket: kattints a képre!

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.