Ismét magasabb segélyért tüntettek és közlekedési káoszt okoztak Izraelben a fogyatékossággal élők

fotó: Max Pixel

Ismét tüntettek a magasabb segélyért Izraelben a fogyatékossággal élők, miután Benjámin Netanjahu miniszterelnök kedd reggel olyan új segélyezési rendszert jelentett be, amely a kneszetben múlt héten megígértnél lényegesen kedvezőtlenebb számukra – jelentette a Háárec című újság szerdán.

Kedd este a kerekesszékesek elzárták a Tel-Avivból Jeruzsálembe vezető főútnál a város bejáratát, és ezzel megbénították Jeruzsálem forgalmát, mert a kormányfő reggel meghirdetett programja csak a teljesen munkaképtelenek segélyének havi összegét emelné fel négyezer sékelre (mintegy 320 ezer forintra) az eddigi 2342 sékelről (mintegy 185 ezer forintról), az érintettek negyvenöt százalékának járandósága nem változna.

Múlt csütörtökön, a kneszetben közösen megtartott sajtótájékoztatójukon a kormánykoalíció és az ellenzék pártjai még olyan törvénytervezetet ismertettek, amely a rokkantsegélyeket általánosan négyezer sékelre emelte volna.

Az ígéret mérséklésére válaszul mintegy száz kerekesszékes tüntető a miniszterelnöki rezidenciánál tiltakozott Jeruzsálemben, egyikük megpróbálta felgyújtani is magát. Később százötvenen kerekesszékeikkel a város bejáratát torlaszolták el, hatalmas közlekedési káoszt okozva.

A fogyatékossággal élők legfőbb követelése eredetileg az volt, hogy az izraeli minimálbérrel azonos összegre, vagyis havonta ötezer sékelre (mintegy négyszázezer forintra) emeljék járandóságukat.

Az utóbbi hetekben a fogyatékossággal élők Izrael több pontján forgalmas kereszteződéseket zártak le – hatalmas dugókat okozva -, hogy felhívják a figyelmet súlyos anyagi helyzetükre.

A kormány már több bizottságot is életre hívott ügyükben, de életkörülményeik érdemi javítását eddig nem tudták elérni: a legutóbbi, Benjámin Netanjahu miniszterelnök által felkért bizottság mindössze néhány száz sékeles emelést javasolt.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI