Nyomozást indítanak a múlt heti környezetszennyezés miatt

Eltakarítják az elhullott állatokat - fotó: Mark Katz / Környezetvédelmi Hatóság

Bűnügyi nyomozást kezdeményez az izraeli környezetvédelmi minisztérium, mert a Rotem műtrágyagyár a múlt héten mérgező savas folyadékkal szennyezte be az Asalim folyót Dél-Izraelben, a Holt-tenger közelében – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet kedden

A minisztérium felmérése szerint a savas szennyeződés szivárgása súlyosan károsította a térség vadon élő állatait és a növényzetet a folyómeder húsz kilométeres szakaszán, és ezért felszólították a Rotemet a víztisztítási munkálatok azonnali megkezdésére.

Mintegy százezer köbméter sav szivárgott a folyóba, miután múlt pénteken beomlott a műtrágyagyártó vállalat párologtató medencéjének hatvan méter magas támfala.
A kifolyt mérgező folyadékkal mintegy negyven olimpiai méretű úszómedencét lehetne megtölteni, és az ökológiai károk elhárítása a szakértők szerint évekig fog tartani.

A lapnak nyilatkozó vezető környezetvédő azonban attól tart, hogy hiába tesznek erőfeszítéseket a Rotem felelősségre vonására, nem fogják gondatlanság miatt megbüntetni a céget, és nem fognak arra késztetni más vállalkozásokat, hogy többet áldozzanak környezetvédelmi intézkedésekre.

“Még ha büntetőjogi felelősségre vonás mellett dönt is az ügyészség, jellemzően vádalku fog születni, amelyben ejtik a legkeményebb vádpontokat, és a vállalat bűnösnek vallja magát. Ez gazdasági kérdéssé változtatja az ügyet, a környezeti katasztrófák csak üzleti költségként jelentkeznek”- hangsúlyozta Alon Tal, a tel-avivi egyetem közpolitikai tanszékének vezetője, aki egyben egy környezetvédő civil szervezet alapítója is.

Egy mérgezésben elpusztult állat – fotó: Mark Katz / Környezetvédelmi Hatóság

Tal szerint a környezeti katasztrófákat megakadályozó figyelmeztetőrendszerek kiépítése drágább, mint a bekövetkezett károk után a bírságok kifizetése, és ezért a vállalkozásoknak megéri a védekezés elhanyagolása.

Alon Tal azt is elmondta, hogy a minisztérium tanácsadójaként évekkel ezelőtt létrehozott egy rendszert, amely összeveti a környezetszennyező cégek nyereségét az okozott károkkal, hogy akkora bírságot lehessen megállapítani, amely már érdekeltté teszi őket a környezetvédelmi intézkedések végrehajtásában, de rendszerét azóta sem alkalmazták egyetlen alkalommal sem a bírságok kiszabásánál.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI