Bezeq irodaház Tel-Avivban - fotó: Bezeq

Az izraeli állami főellenőr különjelentésben hívta fel a figyelmet a lelassított kommunikációs reformra, a monopóliumokkal rendelkező Bezeq nevű telekommunikációs nagyvállalatnak adott gyanús állami kedvezményekre, miután a vállalat vezetőinek szabálytalanságait már hetek óta vizsgálják az izraeli hatóságok – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet csütörtökön.

Joszéf Sapira állami főellenőr szerdán nyilvánosságra hozott, az ügynek szentelt különleges jelentésében elsősorban a kommunikációügyi minisztérium munkáját bírálta, mert szerinte a minisztérium vezetésének hibái súlyos károkat okoztak az izraeli fogyasztóknak.

A jelentés szerint a verseny hiánya,

a Bezeq monopolhelyzetének megőrzése magas árakat, lassú internetet, a nyugati világ normáihoz képest elmaradott infrastruktúrát eredményezett.

A fogyasztókat érő károkért Sapira szerint a távközlési minisztérium volt a felelős a Bezeq vállalatnak adott előnyökkel abban az időszakban, amikor a távközlési miniszteri posztot is Benjámin Netanjahu miniszterelnök töltötte be.

Ebben a 2015-től 2017 elejéig tartó korszakban “elpárolgott” a minisztérium által 2012-ben meghirdetett úgynevezett “nagykereskedelmi piaci reform”, melynek célja a fogyasztói ár csökkentése, és a hírközlési infrastruktúra fejlesztése volt a verseny megteremtésével.

A minisztérium munkájával a közérdek ellenében akadályozta a verseny megszületését, a fogyasztók pórul jártak, miközben a Bezeqnek egyre több ügyfele lett, és a cég jól járt – állítja a főellenőr.

A szövegben külön fejezet foglalkozik Netanjahu összeférhetetlenségi kérdésével, ugyanis Sapira szerint csak hosszú késéssel jelentette barátságát Saul Eloviccsal, a Bezeq főrészvényesével, miután már számos döntés született a vállalattal kapcsolatos kérdésekben.

A korábbi reformtervek szerint lehetővé kellett volna tenni, hogy a Bezeq versenytársai is használják és árulják internetes infrastruktúráját, de ez mindeddig csak részben történt meg. Ráadásul más cégeket is be kellett volna engedni a vezetékes telefonok piacára, de ezt a minisztérium mindeddig késleltette, szintén a Bezeq hasznára.

Az akadályozó döntések egy részét a minisztérium szakembereinek ellenében hozták meg, illetve hosszú ideig nem hozták meg a szükséges döntéseket, ami miatt megmaradt a verseny hiánya, és elmaradt a reform – véli Sapira.

Mindezért Slomó Filber, a minisztérium 2015 és 2017 közötti igazgatója a felelős, akit Benjámin Netanjahu nevezett ki, miután elbocsátotta Filber elődjét, a reformot szívügyének tekintő Avi Bergert.

Slomó Filbert szerdán már eskü alatt hallgatták ki a Bezeq főrészvényese, Saul Elovics és más vezetői ellen pénzügyi és egyéb szabálytalanságok miatt indított bűnügyi nyomozás keretében. Azzal vádolják, hogy a minisztérium igazgatójaként Elovics javára hozott döntéseket.

Az izraeli kettes kereskedelmi tévé szerda késő esti híradásában megszólaló Amnón Abramovics neves újságíró szerint

a Bezeq-ügy lehet a 4000-res számú akta az izraeli miniszterelnökkel szemben a rendőrségen.

Az 1000-res akta a nagy értékben elfogadott ajándékokat, a 2000-res akta a Jediót Ahronót című újság tulajdonos-kiadójával folytatott esetleges médiabefolyásolási üzleti alkut, a 3000-res akta pedig a katonai beszerzéseket, a “tengeralattjáró-ügyet” tartalmazza.

A 3000-res és a 4000-res számmal jelölt ügyekben a rendőrség jelenleg nem vádolja az izraeli miniszterelnököt, és még tanúként sem hallgatták ki, noha az izraeli média szerint ez utóbbi hamarosan megtörténhet. Az első két ügyben már többször eskü alatt kihallgatták a kormányfőt a nyomozók.

Benjámin Netanjahu a Sapira jelentésében kiemelt összeférhetetlenség vádját elutasította, mert válasza szerint nem állt közeli barátságban Saul Eloviccsal. Netanjahu válaszában hangsúlyozta, hogy “ez újabb sikertelen kísérlet arra, hogy ügyet csináljanak a semmiből a miniszterelnök ellen”.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI / Izraelinfo