Vádalkut kötött Izraelben a tengeralattjáró-beszerzési korrupciós ügy legfőbb gyanúsítottja

INS Dolphin izraeli tengeralattjáró a haifai kikötőben - fotó: Wikipedia

Vádalku megállapodást írt alá pénteken Miki Ganor, a német ThyssenKrupp hajóépítő cég izraeli képviselője, az izraeli tengeralattjáró-vásárlásokkal kapcsolatos korrupciós ügy legfőbb gyanúsítottja – jelentette pénteken a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Ganort várhatóan feltételesen szabadon engedik, de meg kell jelennie minden rendőrségi idézésre a nyomozó hatóságoknál, és külföldre is csak rendőri engedéllyel utazhat.
A vádalku alapján Ganor – saját ügyének kedvezőbb elbírálása érdekében – átadja a rendelkezésére álló információkat a hatóságoknak, hogy sikerüljön felderíteniük a gyanús fegyvervásárlási ügyletet.
Móse Jaalon volt izraeli védelmi miniszter múlt pénteken korruptnak nevezte Benjámin Netanjahu miniszterelnököt és kijelentette, hogy távoznia kellene posztjáról. Jaalon, akit a tengeralattjáró-vásárlási botrány hátterének megismerésére hívtak a 10-es tévécsatorna stúdiójába, elmondta, hogy véleménye, és a hadsereg mai napig fennálló álláspontja szerint Izraelnek nincs szüksége ötnél több tengeralattjáróra, ennek ellenére az utóbbi másfél évben újabb három tengeralattjáró és két tengeralattjáró-elhárító hadihajó megvásárlásáról döntöttek a legmagasabb politikai szinten.
Az Izraelben felmerült korrupciós vádak miatt Németország a napokban határozatlan időre elnapolta a három új tengeralattjáró eladásáról Izraellel kötött, 1,5 milliárd euró (mintegy 450 milliárd forint) értékű szerződés jövő hétre tervezett aláírását.
Izraelben csütörtökön negyedszer is meghosszabbították Avriel Bar Joszéfnek, a nemzetbiztonsági tanács volt elnökhelyettesének előzetes fogva tartását, miután az ügyében döntő bírónő bejelentette, hogy a vizsgált iratokban újabb jelentős fejleményekre derült fény.
Az izraeli rendőrség az utóbbi hetekben előállította és kihallgatta Eliezer Maromot, a haditengerészet volt vezetőjét, nyugalmazott tábornokot, Miki Ganort, a tengeralattjárókat eladó, ThyssenKrupp nevű német hajóépítő vállalat izraeli képviselőjét, Avriel Bar Joszéfet, a nemzetbiztonsági tanács volt elnökhelyettesét, Ronen Semert, Ganor ügyvédjét, valamint David Simrónt, aki a miniszterelnök unokatestvére, bizalmasa és ügyvédje, és a korrupciógyanús üzletben Miki Ganort, a jelenleg legfőbb vádlottnak tekintett üzletembert is képviselte.
A helyi média szerint többek közt azzal gyanúsítják őket, hogy kenőpénzek fejében Miki Ganort tették meg a német ThyssenKrupp hajóépítő vállalat izraeli képviselőjének az addig – a 10-es tévé szerint csekélyebb díjazásért – dolgozó Sajke Barkat helyett.
Ganort pénzmosással, bűnpártolással és csalással, Bar Joszéfet vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és pénzmosással, Ronen Semert pénzmosással és csalással, valamint a nyomozás akadályozásával, Simrónt pedig kenőpénzek mozgatásával vádolják.

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!