Izrael élen jár a mérnökök és informatikusok képzésében

fotó: pexels

Izrael élen jár az információs technológia gazdasági életben való alkalmazásában, kiberbiztonságban és a mérnök-, valamint informatikusképzésben is, így ezeken a területeken értékes partnere lehet hazánknak – mondta a Világgazdaságnak Magas István, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. Emlékeztetett arra, hogy vízgazdálkodásban és energetikában Izrael és Magyarország is jó eredményeket mutathat fel, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában korábban hazánknak is voltak e területeken komoly projektjei, például Egyiptomban és Tunéziában, s bár ezek a rendszerváltás után elhaltak, az együttműködés Izraellel logikusnak tűnik. Egyetlen jelentősebb projekt elég lenne ahhoz, hogy lendületet adjon az összefogásnak – tette hozzá.

Ami az Európai Uniót illeti, Magas István szerint a magyar–izraeli gazdasági kapcsolat alapvetően nem szól bele az európai egyensúlyba. Az EU-nak régről fogant erős fenntartásai vannak Izraellel egyrészt a palesztin probléma tartós rendezetlensége, másrészt a speciális amerikai–izraeli katonai-üzleti kapcsolatok miatt. Izrael az Egyesült Államok egyetlen igazán megbízható katonai partnere a régióban, kicsi, de prosperáló, erős ország – húzta alá.

Izrael uniós kapcsolatai annyira rosszak, hogy Benjamin Netanjahu kormányfő Brüsszel politikáját egyenesen „őrültnek” és saját érdekei ellen hatónak nevezte a visegrádi országok vezetőivel tartott budapesti megbeszélésén. A megjegyzés ugyan zárt ajtók mögött hangzott el, de egy véletlenül bekapcsolva hagyott mikrofon miatt az újságírók is végighallgathatták az izraeli miniszterelnök szavait. „Sajátos helyzetben vagyunk, az Európai Unió az egyetlen országcsoport a világon, amelyik politikai feltételekhez köti a kétoldalú kapcsolatait Izraellel” – idézte a Jerusalem Post Netanjahut, aki arra kérte a kollégáit, segítsenek az EU–izraeli társulási szerződés megújításában, amelyet befagyasztottak a 2008–2009-es gázai konfliktus után.

Magyarország szempontjából Izrael fontos partner a Közel-Keleten, tavaly a magyar termékexport elérte a 101 milliárd forintot, ami magasabb, mint a régió többi országába irányuló kivitel együttvéve – mondta lapunknak Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. tudományos munkatársa. Izraelt Egyiptom követi 56 milliárd forinttal. Izrael azért fontos számunkra, mert gazdasága innovatív, míg Magyarországra inkább az alacsony hozzáadott érték jellemző. Ráadásul tőkéjük is van, amelyet szívesen befektetnek, hazánkban például 2014-ig 11 milliárd dollárt.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSvg.hu