Maradt a zsákban egy interjú, még a Maccabiáról.

Most hirtelen nem is tudom, hogy a kulturális, vagy a sport-rovatnak írok-e, mert egy Oscar-díjas film producerével beszélgetek egy vizilabda csapat öltözőjében.

Rajna Gábor a Maccabbiára érkezett magyar női vízilabda válogatott edzője, és a Saul fia című film egyik producere.

Melyik volt előbb, a póló vagy a film?

Természetesen a póló! Általános iskolás voltam, talán harmadikos… 9-10 évesen kezdtem, és azóta valamilyen szinten mindig játszom valahol, sose hagytam abba.

Mikor jött ehhez a film?

Az ELTE bölcsészkarára jártam, olasz szakra. Mikor elvégeztem, édesapám beajánlott egy kedves ismerősünkhöz, aki olasz filmeket, koprodukciókat csinált. Ott kezdtem, mint olasz tolmács. Aztán a ranglétra szabályai szerint lépegettem előre; voltam asszisztens, location manager, felvételvezető. Szerencsére éppen üresedés volt, és így viszonylag gyorsan gyártásvezető lettem. Gyártásvezetőként csináltam egy-két olasz filmet, és a Bánk Bán című produkciónak is én voltam az egyik gyártásvezetője.

Ugorjunk vissza a vízbe! Hogy lesz valaki szövetségi kapitány? Edző? Mi a tiszted?

Tulajdonképpen a Mester Tamás és a Lomker Tamás találta ki, hogy alakuljon szakosztály.  Még alapító sem vagyok. Jusztin Ádám megkeresésére kerültem képbe. Igazából csak a háttérben segítettem a munkájukat, mert időben több nem fért volna bele a filmes munkám mellett. Négy évvel ezelőtt az akkori Maccabiára sikerült először összeállítani egy női vízilabda csapatot. Akkor még csak fiú és női csapat volt, az idén először jöttünk úgy hogy van már junior csapatunk is. Fokozatosan haladunk előre.

Hogy áll össze egy csapat? Egy válogatott szövetségi kapitánya körbenézi az egyesületeket, és minden posztra kiválasztja a legjobb játékost. Ez itt nálatok hogy megy?

Ez a Maccabia, a zsidó olimpia esetében egy jóval bonyolultabb dolog. Szerencsére vannak, akik felvállalják a zsidóságukat. Lehet tudni róluk és fel lehet őket kérni. De nem lehet akárkihez odamenni, megkérdezni tőle hogy te zsidó vagy, vagy nem vagy zsidó. Magyarországon sokan még mindig nem mernek erről beszélni, sajnos. Ettől bonyolult a játékosok megtalálása. Vannak, akik nem merik az adott körülmények között vállalni a zsidóságukat, nehogy emiatt valami káruk származzon.

Magyarországon van alapja ennek a félelemnek, szerinted?

Jó, akkor térjünk vissza a filmünkhöz, a Saul fiához! Az első időkben, a sok pozitív kritika és a fesztiváldíjak ellenére, vagy talán éppen ezért, voltak olyan hangok, blogok, kommentek, hogyha beleolvasott az ember, akkor rosszul lett. Ezek a támadások egy viszonylag szűk tartományban mozognak, szóval azért nem kell ebből alapigazságokat levonni. Ettől függetlenül azért nyilvánvalóan van még sajnos negatív kicsengése Magyarországon annak, ha valaki zsidó. De akár ha egyetlen ember rossz véleménye a zsidóságról a film hatására megváltozik, már nyert ügyünk van!

Ez a sportban is így van? Befolyásolhatja ez valakinek negatívan a karrierjét?

Egy OB1-es játékosnak, aki egy Maccabi játékokon részt vesz, felvállalja zsidóságát, el tudom képzelni, hogy beszólnak. Például egy meccsen az ellenfél keménymagja. Most nem fogok egyesületeket megnevezni, de tudjuk azt, hogy vannak neonáci szurkolói csoportok, akik ha elkezdenek skandálni valamit, abból a sportoló nem biztos hogy jól jönne ki. Nyilván szövetségi szinten nem hiszem, hogy létezne ilyen megkülönböztetés.

Tehát ezek után akiről tudtátok, vagy gondoltátok, hogy van zsidó kötődése azokat megkerestétek.

Igen, és azokat is, akikről csak valami apró információnk volt. Azok akik az első pillanattól kezdve felvállalták és jelentkeztek, azok is segítettek. Tulajdonképpen ez egy nagy ötletelés volt. Szájhagyomány útján, hogy ki emlékszik… ki tudja valakiről…, hogy említést tett volna… Nekem is például különböző csapataimban gyakran szóba került ez a téma. Néha elejtett félmondatokból lehet következtetni arra, hogy az illetőnek valami köze van, kötődése van a zsidósághoz. Ezeket az embereket szépen megkerestük, megkérdeztük, hogy igaz-e, másrészt pedig hogy volna-e kedvük részt venni a csapatunkban.

Ez tényleg elég bonyolult!

A szocializmus alatt – ezt te jobban tudod – a zsidóság nem volt téma. Én is nagyon nagyon későn tudtam meg magamról. Nagyon sok család, többek közt az enyém is, erről sose beszélt, ez tabu volt.

És tabu volt a közbeszédben is, sajnos, vagy hálistennek.

A tabu az semmiképp nem szerencsés. Nem azt mondom, hogy ezzel hivalkodni kellene, vagy állandóan erről beszélni. Amerikában a világ legtermészetesebb módján beszélnek arról, hogy ki ilyen, ki olyan. Nem kell pironkodni, nem kell zavarba jönni, ha ez a téma szóba kerül. De mi még nem jutottunk el erre a szintre.

Vissza a filmbe! Hogy kerültetek össze a Saul fia című film rendezőjével, Nemes Jeles Lászlóval? Az a csapat hogy állt össze?

A Laokoon film, a cégünk Sipos Gábor, Stalter Judit és én egy prodoceri hármas vagyunk. Nagyon jól működünk együtt és tökéletesen kiegészítjük egymást. Nemes Jeles László, szerintem csak azt tudta rólunk, hogy agilisak vagyunk, sikeresek vagyunk, és általában igyekszünk a legjobb forgatókönyveket kiválasztani. Rossz forgatókönyveket se a barátság, se pénz, se bármilyen más okból nem vállalunk el. Laokoon film első produkciója egy kisjátékfilm volt Schilling Árpádnak, a Krétakör vezetőjének a Határon túl című munkája, ami a menekültekről szólt. Ez volt a legelső munkánk. Nyilván tudott erről is, és arról is, hogy Bogdán Árpád filmjét csináltuk, aki egy intézetben felnőtt roma fiú. Filmje, a Boldog új élet volt az első nagyjátékfilmünk. Az a Berlinale-ra jutott. Hallott arról, hogy Tillával,Till Attilával készítettünk a kerekesszékesekről egy gengszterfilmet. Szociálisan érzékeny témákat szívesen vállalunk, ezt biztosan tudta. Ebbe a kategóriába sorolható az ő filmje is. Mindig ezek a témák érdekeltek minket. Nehéz elképzelni hogy egyszer majd valami limonádét forgassunk, de ha lesz is ilyen, biztosan el fog térni a megszokottól.

…és akkor ő bekopogott…

Igen. Korábban megkeresett egy-két gyártócéget ezzel a könyvvel…

Könyvből már kiderült, hogy ez ilyen jó film lesz?

Tulajdonképpen az első olvasásra mi is egy kicsit furcsáltuk, de nagyon izgalmasnak találtuk. Volt egy olyan megbeszélésünk, amikor leült és elmesélte a könyvet a saját szavaival. Kiderült, hogy tulajdonképpen kockáról kockára az egész film benne volt a fejében, a kezdetek óta! Nagyon sokat dolgozott rajta, mielőtt minket megkeresett. Ha jól emlékszem, legalább három éve foglalkozott már akkor ezzel a témával. A másik Gábor, Sipos Gábor nevében nem beszélhetek, de én akkor értettem meg, hogy miről fog szólni ez a film. Illetve azt értettük, de a hogyanját nehéz volt elképzelni. Nyilván te is láttad, hogy a téma felfogása, feldolgozása egészen újszerű.

Mikor éreztétek meg először, hogy ez egy rakéta, és valahova nagyon messzire visz?

Hát ez egy nagyon emlékezetes történet. Ezt a filmet január közepén beválogatta a Berlinalé is, a panoráma szekcióba. Nem a főversenybe, hanem az információs vetítés sorozatba. Ha egy filmet egy első kategóriás fesztivál levetít, azt már nem lehet másik nagy versenybe nevezni! A fesztiváloztatáson nagyon sok minden múlik, ez a film utóélete! Sose felejtem el, hogy aznap éjszaka volt egy nagy megbeszélés az irodánkban kora hajnalig, ahol a rendező, az operatőr és mi üldögéltünk és ötleteltünk. Úgy álltunk fel az asztaltól, hogy mi ennél jobban hiszünk ebben a filmben. Mi hittünk abban, hogy ez a film a Cannesi Filmfesztivált is érdekelni fogja. Bíztunk benne, hogy a versenyprogramba kerül majd. Más egy versenyprogramban szerepelni, mint egy információs blokkban, hiába Berlin az egyik legfontosabb fesztivál Európában. Sokak bosszúságára mi a Berlinálét lemondtuk. Megköszöntük a nagy megtiszteltetést, de nem engedtük el a filmet a panorámába. Dupla, vagy semmit játszottunk. Sokan mérgesek voltak ránk ezért, hogy ez szemtelenség. Nekünk lett igazunk! Cannesbe először a Certain regard-ba választották be, de pár napra  rá írtak, hogy módosították és áttették a versenybe. Tehát tulajdonképpen az, amiben hittünk, az bejött. Kockázatos taktikai húzással, de bejött.

Ez a taktikázás, ez a gondolkodás a sportból jön?

Elképzelhető. Most a női vízilabdacsapattal is csináltam egy-két ilyen taktikai húzást. Dupla vagy semmi! Nem is jött be, magunk között szólva, de a sportban nem ez a legfontosabb számomra. Én azt gondolom, a sportnak köszönhetem, hogy annak idején nem kallódtam el. Nem a téren csöveztem gyerekkoromban, hanem mikor megcsináltam a házi feladatomat, összepakoltam az edzés cuccomat, és elindultam az uszodába. Közösségben voltam, egy családban. Az uszoda az embert az élete végéig elkíséri. Bár mostanában jóval ritkábban járok, mégis mindenki ismerős. Mai napig ha lemegyek, akkor egy család vesz körül. Bármire szükségem van, valahogy mindig egy korábbi vízilabdás  csapattárs jut eszembe. Hol egy ügyvéd, hol egy állatorvos, hol egy telefontársaság ügynöke. Valahogy a vízilabdások megtalálják egymást ha bármire szükségük van. Ez a közösségtudat, az hogy tudod hol van a helyed, ez az én életemben az uszodából ered. Ez nagyon nagyon hasznos útravaló volt a későbbiekre.

Mi volt a legnagyobb sikered a vízilabdában?

A vízilabdában, nem voltak komoly sikereim. Eljutottam az ifi válogatottságig…

…hát a Maccabiah bronzérem?

Nem is annyira az idei, a négy évvel ezelőtti! Játékosként az volt a legnagyobb sikerem! Akkor, négy éve, volt egy pár felejthetetlen mérkőzés. Például a brazil-magyar a harmadik helyért. Életem legcsodálatosabb meccse volt! A selejtezőben kikaptunk a braziloktól, nagyon csúnyán kikaptunk. A bronzmeccsen újra összekerültünk! Arra a találkozóra nagyon rákészültünk. Felszívtuk magunkat. Mindenki a másikért játszott. Győztünk, egy olyan meccsen, ami az utolsó pillanatig döntetlen volt. Nem szeretek dicsekedni, de szerintem volt két olyan húzásom centerként, ami hozzátett ahhoz, hogy nyerjünk. Két olyan helyzetben, amikor szükség volt rá, csináltam két ötméterest, azokat belőttük, és ez jót tett az eredménynek.

Álmodtál az Oscar díj átadásról előtte vagy utána?

Sose álmodtam az Oscar díjról. Nekem a cannesi siker, a Grand Prix, az sokkal közelebb állt a szívemhez. Európai környezetben, európai filmek között versenyezni; ez nekem fontosabb volt. Furcsa, hogy ilyen a világ. Az Oscar az, amiről mindenki álmodik.

A laikusok szerint az Oscar az eredmény.

A Saul fia Londonban az idén került versenybe. Furcsa, hogy megnyertük a BAFTA-t is, az Angol Film Akadémia díját, de gyakorlatilag alig volt róla híradás. Pedig az amerikai filmipar után, ha néhány ázsiai országot leszámítunk, az angol a legjelentősebb filmgyártás. Ott egy ilyen elismerés azért nagyon nagy dolog! Az embereket pedig nem érdekli. Csak az Oscar.

Filmes tervek? A cégé vagy a tiéd? Vagy ez már egy?

És mindig így is egy lesz! Addig fogok filmezni, amíg Laokon film van! Ne adj isten történik valami, akkor én ott be is fejeztem! Mi egy olyan család vagyunk így hárman! Nem tudom elképzelni nélkülük az én filmes életemet. Tervek?!… Hát ezzel a csodálatos Makkabia versennyel akadt egy kis probléma… Ma van a 23. forgatási napja Nemes jeles László második nagyjáték filmjének, a Sunsetnek. Pár héttel ezelőtt volt egy nagyon kellemetlen megbeszélésem. Elmondtam a kollégáknak, hogy Makkabiah négy évenként van és nekem erre el kell mennem… Jó hogy ketten vagyunk producerek, mert ez hogy itt vagyok Izraelben legalább 10-12 forgatási nappal ütközik. Ezalatt Sipos Gábor képvisel minket és a rendező is elengedett, természetesen. Megmondom őszintén, most hogy egy érem van a nyakamban, már alig várom hogy kedden éjszaka újra ott állhassak  a kamera mögött.

Hogy halad a forgatás?

Erről nem nagyon szeretek beszélni, mert 53 nap az egész, és a fele még hátra van. Működik. Az alapanyag az biztos, hogy jó. Nagyon érdekes gondolat ez a film is. Nagyon egyéni és biztos, hogy az embereket ez is meg fogja érinteni. Nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Statisztikailag kicsi a valószínűsége, hogy egy rendező, aki az első filmjével mindent megnyert, a következő filmjével is ezt a díjesőt produkálja majd. Attól, hogy esetleg nem hoz ugyanannyi díjat, mint a Saul fia, még lehet a Sunset is nagyon jó film. Mindenki gondoljon bele a helyzetünkbe, hogy milyen nyomás nehezedik ránk, hogy mekkora az elvárás azzal, hogy ő elsőfilmesként ilyen magasra tette a lécet.

Mikor lesz a Sunset bemutatója?

Lehet, hogy nagyképűségnek hangzik, de az a vágyunk, hogy 2018 májusán… Cannes-ban!

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!