A libanoniak a négyezer évvel ezelőtt élt kananeusok leszármazottai

képernyőkép / kcra.com

A Sidon régészeti lelőhelyen talált csontvázból vett DNS minták bebizonyították, hogy az egykori kánaáni nép, – melynek történetéről fennmaradt írások híján alig tudunk valamit – nem halt ki, leszármazottai a szomszédos Libanonban élnek – számolt be egy új tanulmányról a Haaretz.

A kutatók igen keveset tudnak az ókori Közel-Keleten jelentős befolyással bíró kánaáni népekről. Az időszámításunk előtti 3-4 évezredben itt élő népcsoportok a bibliai, görög és ősi egyiptomi szövegek szerint nagy befolyással bírták, de történetükről néhány utaláson túl alig maradt fent valami. Vajon mi történt velük azt követően, hogy a zsidók elfoglalták a Teremtő által nekik rendelt földet? Hogy alakult az itt élő nép sorsa? Ezt a kérdést nehéz eldönteni, hiszen nem maradtak fent írások a kánaániak életéről. Ennek oka valószínűleg az, hogy a kananeusok feljegyzéseikhez papiruszt használtak, ami sajnos nem állta ki az idő próbáját.

Azonban a genetikusoknak sikerült az, ami a régészeknek nem, megtalálták a régi kánaáni népek leszármazottjait. Dr. Marc, a brit Sanger Genetics Research kutatója szerint a mai libanoni lakosok DNS-e csaknem azonos az egykori kananeusok génállományával.

A régészekből és biológusokból álló kutatócsoport a sidoni ásatásokon talált öt különböző, 3750-3650 év közötti kananeus csontvázból vett DNS mintát és úgy találták, hogy a kánaániak génállománya 93 százalékban megegyezik a mai Libanonban élők genetikai állományával, tehát a libanoniak a kananeusok egyenesági leszármazottjai.

Támogasd az Izraelinfót!
Támogasd az Izraelinfót!

Bár a tanulmány szerint a sidoni régészeti lelőhelyen csak kevés csontvázat fedeztek fel, a helyszínen talált több száz csontból a kutatók öt különböző korú és nemű embertől származó koponyacsontból nyert DNS mintát hasonlítottak össze a mai libanoniak génállományával és ebből vonták le a következtetéseket. A tudósok úgy vélik a DNS állomány ilyen mértékű azonossága bizonyíték arra, hogy bár nem találtak írásos anyagokat erről, de a kánaáni népek fennmaradtak, és tovább örökítették génállományukat. A meglévő csekély eltérést a kutatók azzal magyarázták, hogy az eltelt több ezer év alatt a kananeusok perzsákkal, asszírokkal, macedónokkal házasodtak, ami némileg módosította az eredeti DNS láncot.