Guy Rolnik, a The Marker című gazdasági magazin alapító szerkesztője szerint súlyos csalódás vár a Petach Tikván a korrupció ellen tüntetőkre, ha pártpolitikai színekben küzdenek és csak Netanjahu leváltása a céljuk.

Legfőbb megállapítása szerint nem csak egy ember, akár miniszterelnök a felelős: a tengeralattjárós lopáshoz, a pozitív médiakép követeléséhez, az ajándékok igényléséhez, a nagyvállalatok kirablásához, a minisztériumi szabályozás kiheréléséhez politikusok, ügyvédek, újságírók és oligarchák egész hadára van szükség. Rolnik ugyanakkor drámai változásokra is felhívja a figyelmet az utóbbi évek izraeli korrupció-ellenes küzdelmében.

A szerző szerint a Petach Tikván már harminckilencedik hete tüntetők velejéig korruptnak látják Izraelt. A megoldást az Aviháj Mandelblit legfőbb ügyészre gyakorolt nyomásban látják, és a Benjámin Netanjahu ellen benyújtott vádiratban. Úgy vélik, ha Netanjahut kiszorítják a hatalomból, akkor Izrael új útra indul. De Rolnik szerint nagyot fognak csalódni. Sokan közülük talán nem is igazán a korrupció ellen akarnak harcolni, csak Netanjahut akarják elküldeni, és sokan egyszerűen csak nem értik a helyi korrupció természetét.

Múlt heti felszólalásában Dafni Leef, a 2011 -es tüntetéshullám vezetője olyanokat mondott nekik a tüntetésen, amiket nem akartak hallani: Netanjahu semmi újat nem talált ki, csak egyszerűen nem szeretik, és ezért tüntetnek ellene. Amikor régen a baloldali Mapai párt osztogatta az állásokat, a pénzeket, és az ő embereik nyerték a pályázatokat, akkor az nem volt korrupció, hanem az a világ rendje volt, hiszen azok jó házból való rendes emberek voltak.

A baj valódi természetének megértéséhez érdemes lapozgatni a mostani tüntetések egyik vezéralakjának, Eldád Janívnak 2013-as könyvét, a „Rendszert”, amely leírja a világot, melynek egykor ő maga is része volt.

Eszerint nincs különbség a jobb és baloldali, vagy a centrista korrupció között, és nem csak a politikusok korruptak. A korrupt kormányzati rendszer működéséhez szükséges a média, a bankárok, az oligarchák, és a „stratégiai tanácsadók” aktív vagy passzív együttműködése is.

Rolnik felveti, vajon miként lehetséges, hogy pl. alapvetően nagy a csönd Netanjahu 2000-es aktájáról, médiabefolyásolási korrupciós ügyéről? Eszerint a kormányfő a rendelkezésére álló ingyen-újság, a Jiszrael Hajom példányszámának csökkentését és visszaszorítását ígérte a médiapiacról – és ezzel gyakorlatilag jóval nagyobb piaci részesedést, és az ezzel járó sok-sok pénzt – a rivális lap, a Jediót Ahronót tulajdonos kiadójának cserébe személyének kedvezőbbé festéséért.

A könyv alapján azért hallgatnak erről manapság a médiában, mert a jelenlegi korrupció ellenes harcosok közül is sokan részesei ennek a rendszernek. Tehát nem a rendszert akarják megváltoztatni, hanem csak lecserélni Netanjahut. Számukra nem is létezik másféle rendszer. Hogyan lehetséges, hogy ha nem Netanjahu bűne, mégis éppen az utóbbi években derült fény rengeteg korrupciós ügyre?- kérdezi Rolnik.

A szerző szerint csak annyi változott, hogy a 2011-es tüntetéshullám óta napvilágra került a korrupt rendszer működése. Egy példátlan dominóeffektus középén járunk, amelyben mindegyik magával rántja egy újabb korrupciós ügy leleplezését. Az olyan sajtóoligarchák bukása, mint Eliézer Fishman, Ofer Nimródi vagy Noni Mózesz feltárta, hogy az újságírás is szerves része volt az utóbbi évtizedekben a korrupt közszféra-rendszenek, védték és hallgatással bástyázták körül a legkorruptabb és leghatalmasabb mágnásokat és a hatalmat.

Szombat esténként Izrael egész területén tüntetnek már a korrupció ellen – ábra: Mehazkim / Facebook

Az oligarchák gazdasági összeomlása nyomán azonban leomlottak a félelem falai, és megváltoztak a játékszabályok. A mágnások évekig védve voltak a bírálattól, a kihallgatástól, a megaláztatástól, – de mára feltárultak sötét ügyeik, és néha még börtönbe is kerülnek értük.

Nem Netanjahu az első miniszterelnök, akinek uralma idején meggazdagodnak és sikeressé lesznek a kormányfő ügyvéd rokonai, és a hozzá közelálló jogászok. Szinte minden elődjének voltak már udvari ügyvédjei és üzletemberei. Az élenjáró sikeres jogászok és „esőcsinálók” szinte mindegyike közel áll a politikai rendszerhez, az újságok és a tévécsatornák tulajdonosaihoz. Délelőtt lobbiznak a minisztériumok szabályozóinál, délután összehoznak egy üzletet egy oligarcha és egy bank között, este pedig nyélbe ütnek egy koalíciós megállapodást. Olyan idők is előfordultak, hogy az üzletemberek magánbizniszeikkel egy időben kormányzati tanácsadóként is működtek. A kormányfő és más vezető politikusok, újságírók nyíltan velük vacsoráznak az Olimpiában vagy más neves tel-avivi éttermekben, és mellesleg összehoznak egy üzletet. És senki sem gondol az összeférhetetlenségre. Mindig is egyeztek az érdekeik, egy kis csoport érdekei. Nem Saul Elovics az első főrészvényes, aki saját magánüzleti érdekeit érvényesítteti egy felügyelete alá került nagyvállalattal.

De húsz évig nem indították nyomozást a bankárok és az oligarchák ellen, és bizonyosan nem ítélték el őket. Ugyanakkor senki sem csodálkozott, amikor a múlt héten a milliárdos Beni Steinmetzet őrizetbe vették gazdasági bűncselekményekért. A börtönbe került és arrafelé tartó miniszterelnökök és más milliárdosok után ez már szinte természetes.

Az utóbbi öt évben Izrael a nyugati világban egyedülállóan olyan állammá vált, ahol a csúcsvezetőket elítélhetik korrupcióért.

Izraelben valami drámaian megváltozott, miközben a nyugati normák szerint a mai napig érinthetetlenek a csúcstőkések és politikusok.

“Nem egy miniszterelnökre, nem egy mágnásra, nem egy bankárra, és nem egy lapkiadóra: egy egész falura van szükség egy tengeralattjáró ellopásához, egy óriási üzleti érdek keresztülviteléhez, a média eltereléséhez, az ajándékok elfogadásához, a nagyvállalatok kifosztásához, a monopóliumok megőrzéséhez, és a kormányzati ellenőrzés kiheréléséhez. Minden egyes ügyben politikusok, ügyvédek, könyvelők, újságírók, publicisták, tábornokok és iparmágnások egész csapata vesz részt. Néhányan együttműködnek benne, mások megértik, mi történik, és a másik oldalra néznek, és a legtöbbjük inkább figyelmen kívül hagyja, vagy megmagyarázza magának, hogy el kell fogadniuk a jobboldal, a baloldal, a béke vagy a ciszjordániai megszállás érdekében” – állítja Rolnik.

A szerző legfőbb következtetése szerint nincs lehetőség kijutni a korrupció alantas egyensúlyából mindaddig, amíg a korrupció ellen harcolók valamelyik párt színében küzdenek, és a saját oldaluk korruptjait elfogadják.

Tehát ha a petach-tikvai tüntetők nem erre szólítanak fel, akkor néhány évente, újra és újra, ismét találkozhatnak ugyanott.

A szemlézett cikk

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!