Fotó: Wikipedia

Miri Regev kulturális miniszter harcot hirdetett az izraeli filmakadémia legrangosabb elismerését, az Ofir-díjat elnyert Foxtrot című film ellen, mert az szerinte ellenséges az izraeli hadsereggel. Izraelben hagyományosan az Ofir-díjas alkotást nevezik Oscar-díjra az idegen nyelvű filmek kategóriájában.

Kedd este Smuel Maoz Foxtrot című alkotása tarolt a filmakadémia éves díjátadóján, a 11-ből hét díjat nyert el, közte a fődíjat is, a zsűri egyértelműen ezt a filmet tekintette az év legkiemelkedőbb alkotásának.

A két generáció háborús veszteségeit és traumáit, egy ciszjordániai megszállás okozta személyes tragédiát bemutató művet azonban Miri Regev már akkor ostorozni kezdte, amikor múlt héten a velencei filmfesztivál második legjelentősebb elismerésével, a zsűri Ezüst Oroszlánnal járó nagydíjával tüntették ki.

Regev szerint a film Izrael és az izraeli hadsereg ellen szól, noha saját bevallása szerint nem tekintette meg az alkotást. Regev tavaly botrányt okozott a filmakadémia éves díjátadóján, amikor kivonult egy palesztin költő alkotásának előadásakor, és ezért idén a szervezők nem hívták meg az eseményre.

“A győztes film csak az azt kiválasztókat képviseli és nem Izrael társadalmát. Csakis sajnálatomat fejezhetem ki az izraeli katonák és családtagjaik felé, akik nem ezt érdemlik” – jelentette ki Facebook-oldalán az izraeli értelmiséggel és a művésztársadalommal rendkívül ellentmondásos viszonyban álló Regev a nélküle megtartott ünnepélyes díjátadó után.

“Minden társadalomnak a jobbá válás, a fejlődés felé kell tartania. A fejlődés alapfeltétele az önkritikára való képesség. Ha azt a helyet bírálom, ahol élek, akkor azt aggodalomból teszem, mert védeni akarom, mert szeretem” – nyilatkozta a rendező az őt árulónak minősítő vádaskodásra válaszul.

  • ‫דוד רטי‬‎

    na es? miert ne?
    tilos tamadni?